Ariana Grande először a német albumlista élén

2026.08.10. - 10:36
Az énekesnő új stúdióalbuma, a Petal az Offizielle Deutsche Charts élén debütált. Grande így pályafutása során most először került a német albumlista első helyére.
Ariana Grande először a német albumlista élén

A múlt héten megjelent Petalon olyan dalok hallhatóak, mint a Hate That I Made You Love Me. Nem sokkal az album premierje után Grande menedzsmentje a People magazinnak megerősítette, hogy az énekesnő jelenlegi turnéja lezárását követően szünetet tart a nyilvános szereplésekben, miután hónapokon át „szüntelen nyilvános figyelemnek és kritikának” volt kitéve.

Grande ugyanakkor igyekezett megnyugtatni rajongóit, hogy a reflektorfénytől való visszavonulásról szóló döntése „nem elhamarkodott vagy impulzív”.

Az énekesnő jelenleg a 2024-ben megjelent Eternal Sunshine című albumához kapcsolódó turnén lép fel. A koncerteknek köszönhetően a lemez ismét bekerült a német Top 100-ba, ahol az 53. helyig jutott. Grande korábbi albuma, a Dangerous Woman szintén visszatért a listára, és a 30. helyet szerezte meg – írja a DPA.

Az énekesnő eddig három Grammy-díjat nyert sikeres zenei pályafutása során, amely 2013-ban, debütáló albuma, a Yours Truly megjelenésével indult. Nyolcadik stúdióalbumával pedig először lett #1 a GfK Entertainment által összeállított Offizielle Deutsche Charts albumlistán.

📷 Art Streiber/NBC/NBCU Photo Bank via Getty Images