Ariana Grande és Mariah Carey együtt remixel

2024.02.19. - 11:00

Kevesebb mint egy hónap van hátra Ariana új stúdióalbuma, az “eternal sunshine” premierjéig, amely március 8-án jelenik meg. Az énekesnő addig is  fokozza az érdeklődést az új korong előfutára, a “Yes, And?” iránt: a dal legújabb verzióját a pop legendával, Mariah Carey-vel  készítette el. Ez a két énekesnő második közös munkája.

Ariana Grande és Mariah Carey együtt remixel

“A “Yes, And?” és első és egyben egyetlen kislemez, amelyet Ariana következő, hetedik stúdióalbumáról piacra dobott: “Bár nehéz ellenállni a vágyaknak, hogy minél hamarabb megosszak veletek még egy dalt, nagyon szeretném, ha ebben az esetben  egészében élnétek át az albumot” – mondta az énekesnő a rajongóinak.

A kislemez eredeti változata első helyen szerepelt a Billboard Hot 100-as listán, és Ariana Grande tizenegyedik Top 10.es sláge lett. A napokban pedig egy Instagram bejegyzésben az énekesnő megerősítette hogy a a “Yes, And?” remix változatát Mariah-val készíti el. A közös felvétel pedig már tény:

A két énekes 2020-ban dolgozott együtt először, amikor Jennifer Hudson-nal együtt bemutatták az “Oh Santa!” című sláger feldolgozását., amelynek eredetije Carey “Merry Christmas II You” című, 2010-es albumának kislemeze volt. A három énekesnő élőben tavaly decemberben  adta elő a dalt először, a Madison Square Gardenben, Carey “Merry Christmas One & All!” turnéjának New York-i koncertjén.

Fotó: Leon Bennett/Getty Images, NBC/Getty Images