Az Ősi ösztönben nem úgy hullanak a szereplők, mint a néző gondolná

2026.01.14. - 14:00
A horrorfilmek jó része bejáratott sémák alapján működik, ezért gyakran sejteni lehet, kik fognak szépen sorban távozni az élők sorából, és kik lesznek a túlélők.
Az Ősi ösztönben nem úgy hullanak a szereplők, mint a néző gondolná

Van úgy, hogy mennyiben egy rém tizedeli a szereplőgárdát, a közönség sok esetben hamar rájöhet, ki az a bizonyos Last Girl, azaz utolsó lány, aki nemcsak hogy megmenekül, de a kegyelemdöfést is megadja majd üldözőjének. Az Ősi ösztön című horror forgatókönyve is ilyen séma alapján működött eredetileg, ám az alkotók az utolsó pillanatban rájöttek, hogy nem ártana kicsit megbolondítani a dramaturgiát.

„Egy héttel a forgatás kezdete előtt szélsebesen átírtuk a forgatókönyvet, és kinyírtuk az egyik főhőst, mert rájöttünk, hogy ő nem lehet túlélő – árulta el az Ősi ösztön rendezője, Johannes Roberts. – Ez remélhetőleg nagy meglepetés lesz ez a nézőknek.”

Erről pedig már a magyar nézők is meggyőződhetnek, az Ősi ösztön ugyanis már látható a hazai mozikban.

Az Ősi ösztönben a házi kedvencként tartott csimpánz, Ben veszettséggel fertőződik meg, és nekiáll lemészárolni a medenceparti fiatal résztvevőit. Roberts nem rejti véka alá, hogy az ötletet Stephen King Cujo című regénye, majd az abból készült film adta: a horrorpápánál egy bernáthegyi vetkőzik ki teljesen magából. Az ő távoli rokona lett Ben, a megveszekedett majom.