Beyoncé vezeti a Billboard albumlistáját

2024.04.10. - 08:00

A „Cowboy Carter” Beyoncé country albuma ezen a héten átvette a vezetést a Billboard 200-on. A korong rögtön #1-ként debütált, miután  március 29-ei megjelenését követő héten 407 000 példány kelt el belőle.

Beyoncé vezeti a Billboard albumlistáját

Ez Beyoncé nyolcadik albuma, amely vezeti az amerikai slágerlistát – eddig 2022-ben a „Renaissance”, 2016-ban a „Lemonade”, 2013-ban a „Beyonce”, 2011-ben a „4”, 2008-ban az „I Am… Sasha Fierce”, 2006-ban a „B’Day”, illetve 2003-ban a „Dangerously In Love” lett #1.

Az amerikai albumlista második helyét a héten Future és a Metro Boomin „We Don’t Trust You” című közös lemez foglalja el, mely néhány hete még listavezető volt. A „We Don’t Trust You” március 8-án jelent meg, mint a két rapper dupla albumprojektjének első része, míg a folytatás, a „We Still Don’t Trust You”, április 12-ára várható, olyan vendégelőadókkal, mint Kendrick Lamar, Playboy Carti, Rick Scott, Travis Scott és The Weeknd.
A múlt héthez képest egy pozíciót javítva, a harmadik helyen Morgan Wallen áll a „One Thing at a Time” című korongjával, amit a negyedik helyen – egy helyet rontva- Ariana Grand és az „Eternal Sunshine”  követ.
A Billboard 200 élmezőnyét az egykori BTS tag, J-Hope zárja a „Hope On the Street” című szólóalbumával. A BTS jelenleg alkotói szünetet tart, amíg a tagok letudják kötelező katonai szolgálatukat.