Finneas húga és egyben állandó zenei alkotótársa, Billie Eilish vezette a szertartást – – derül ki az esküvőről készült paparazzifotókból. Az esküvőn számos híresség is megjelent, köztük Nina Dobrev, Dax Shepard, Kristen Bell, Emma Chamberlain és Jason Sudeikis, valamint Justin és Hailey Bieber. A vendégek között volt Eilish barátja, Nat Wolff is.
Finneas 2018-ban egy társkereső platformon ismerkedett meg Sulewskivel. Egy évvel később a BuzzFeednek mesélt arról, hogy mindössze néhány órával az első találkozásuk után megírta a „Claudia” című dalt. Kapcsolatuk évei alatt a páros szakmailag együttműködött. Sulewski 2022-ben ismét ihletet adott Finneasnak: a zenész „Mona Lisa, Mona Lisa” című dalának megszületésében is szerepet játszott. A dalhoz készült videoklipben szerepelt, sőt a rendezői feladatokat is ő látta el.
Finneas 2025 szeptemberében, egy romantikus naplementével a háttérben kérte meg kedvese kezét. Néhány nappal a lánykérés után a zenész Jimmy Fallon műsorának vendége volt, ahol arról is beszélt, milyen feszültséggel járt, hogy a nagy pillanatig titokban kellett tartania a tervét Claudia előtt.
„Őszintén szólva hatalmas megkönnyebbülést érzek, hogy már minden megtörtént” – mondta Finneas. „Azt hiszem, ez az egész megtanított arra, hogy nem nekem találták ki a bankrablást vagy az autólopást, mert néhány héten keresztül egy örömteli, boldog titkot őriztem, és ez teljesen kikészített.”
📷Gilbert Flores/Variety/Getty Images