Billie Eilish turnéra indul – ma startol a jegyelővétel

2024.04.30. - 12:00

Billie Eilish hivatalosan bejelentette, hogy ősszel világ körüli turnéra indul. A “Hit Me Hard and Soft Tour” szeptember 29-én Quebecből, Kanadából startol és 2025. július 27-én ér véget Dublinban, 2025-ben.

Billie Eilish turnéra indul – ma startol a jegyelővétel

Billie koncertkörútja 2024-ben a nagy észak-amerikai városokat érinti, azután Ausztráliában, majd Európában folytatja a koncertezést.
A turné koncertjeire a jegyek elővétele ma, április 30-án indul, pénteken pedig a billieeilish.com oldalon is beindul az értékesítés. A jegyek eladásából befolyt bevétel egy részét az énekesnő a környezetvédelemmel foglalkozó non-profit szervezetnek, a REVERB-nek ajánlotta fel.
Ebben a hónapban Billie Eilish bejelentette azt is, hogy május 17-én dobja piacra várva várt harmadik stúdióalbumát, “Hit Me Hard and Soft” címmel.
Eilish testvére és hosszú évek óta hű alkotótársa, Finneas O’Connell-lel dolgozott a “Hit Me Hard and Soft”-on. A két testvér nemrég második Oscar-díját nyerte a “Barbie” című film betétdalával, a “What Was I Made For?” című balladával. Ezzel Eilish, 22 évesen, a legfiatalabb művész lett, aki két Oscar-díjat is nyert karrierje során.