Billie Eilish tarolt a tegnap esti American Music Awards gálán, amikor mind a hét jelölését díjra váltotta – jelentette a Reuters. Az énekesnő többek közt megkapta az év előadója- díjat így az est legnagyobb elismerését is magáénak mondhatta, és ezzel olyan neveket utasított maga mögé, mint Taylor Swift, Kendrick Lamar vagy Morgan Wallen.
„Ez teljes őrület… Nem is találok szavakat. Bárcsak ott lehetnék ma este!” – mondta Eilish egy videóüzenetben, amelyet Európából küldött, ahol épp turnézik. A 23 éves énekesnő 2024 májusában adta ki harmadik stúdióalbumát, a “Hit Me Hard and Soft”-ot.
A gálát az est műsorvezetője, Jennifer Lopez egy látványos előadással nyitotta, amelyben 23 slágerből álló, hatperces összeállítással lepte meg a közönséget. A dalok között szerepelt Billie Eilish “Birds of a Feather”-je, Sabrina Carpenter “Espresso”-ja és Beyoncé “Texas Hold ’Em”-je is.
A „That’s So True” című slágerével ismertté vált Gracie Abrams kapta az év új előadója díjat. Ő szintén nem tudta személyesen átvenni az elismerést, és videóüzenebne mondott köszönetet a rajongóinak.
SZA két díjat is elnyert: a legjobb R&B előadó és a legjobb R&B dal kategóriákban, utóbbiban a “Saturn” című szerzeményéért.
Becky G lett a legjobb latin előadó.
Billy Eilish-en és Gracie Abrams-on kívül még több jelölt nem vett részt a díjátadó ceremónián.
Beyoncé is távol maradt, pedig megszerezte első country kategória győzelmeit az AMA történetében: a “Cowboy Carter” című korongja lett a legjobb country album, és ő maga megkapta a legjobb country előadó díját.
Taylor Swift és Kendrick Lamar szintén nem voltak jelen az eseményen. Lamar 10 jelölést kapott, de csak egy díjat nyert: a “Not Like Us” lett a legjobb hip-hop dal.Taylos
Az amerikaiak kedvenc előadója Post Malone lett.
Janet Jackson kapta idén az Icon-díjat annak elismeréseként, hogy „művészete globális hatást gyakorolt a popzenére”.