Tegnap a tengerentúli labdarúgó-világbajnokság C csoportjának nyitómérkőzésénmVinícius Júnior, a Real Madrid szélsője ötvenedik válogatott mérkőzésén lépett pályára, az első félidőben betalált, így tíz találatnál tart a brazil nemzeti csapatban.
Afrikai együttes korábban sosem szerzett gólt dél-amerikai csapat ellen világbajnokságon, a marokkói válogatott az első, amelyiknek sikerült.
Az előző világbajnokságon az elődöntőig jutott marokkói válogatott kezdett bátrabban, de Neil el-Ajnaui és Asraf Hakimi próbálkozása sem volt eredményes. Az ötszörös vb-győztes brazilok csak az első negyedóra végén vezették első veszélyes támadásukat, de Igor Thiago lehetősége után sem született gól. Aztán a 21. percben Brahim Díaz a kezdőkörből indította Iszmael Szaibarit, az Eindhoven támadója kilépett két brazil védő között, majd 20 méterről, a kapujából kilépő Alisson felett emelte a labdát a kapu közepébe.
A hátrányba kerülő brazilok még inkább összezavarodva futballoztak, többször is eladták a labdát, de az ellenfél nem élt a lehetőséggel, Vinícius Júnior pedig az első kaput eltaláló lövésből egyenlített. A Real Madrid támadója a bal szélen becsapta el-Ajnauit, befelé húzódott, és hét méterről a kapu bal oldalába lőtt. Az egyenlítés ellenére Carlo Ancelotti szövetségi kapitány együttese nem futballozott jól.
A második félidőben nyoma sem volt a folyamatos játéknak, mert mindkét együttes rengeteg szabálytalansággal állította meg az ellenfelet. A marokkóiak rendre a saját tizenhatosuktól, rövid passzokkal próbálták átvinni a labdát a felezővonalon, a brazilok viszont letámadtak, és meg is állították a támadásokat, de a megszerzett labdával nem tudtak mit kezdeni. A színvonal visszaesett, és a 78. percig kellett várni a szünet utáni első helyzetre, de Raphina lapos lövése után Jasszin Bunu védett. A tízperces hosszabbításban a brazilok némi túlzással többet támadtak, mint a teljes második játékrészben, de az eredmény már nem változott.
A C csoport másik tegnapi mérkőzésén A skót válogatott 1-0-ra legyőzte Haitit.
A D csoprtban óriási török nyomás, de kétgólos ausztrál győzelem született
Az ausztrál válogatott 2-0-s győzelmet aratott a török csapat felett a tengerentúli labdarúgó-világbajnokság D csoportjában. A vancouveri összecsapáson az európai együttes hiába játszott óriási fölényben, s próbálkozott közel harminc alkalommal, nem tudta bevenni Patrick Beach kapuját.
A kezdő sípszótól kezdve a törökök futballoztak mezőnyfölényben, az ausztrálok tudatosan adták át a területet riválisuknak, és gyors kontrákra rendezkedtek be. A tervük a 27. percben be is jött, ugyanis Arda Güler helyzete után tíz másodperccel már egy hosszú indítás ment Irankunda irányába, aki két török védőt is lefutott, majd higgadtan passzolt a jobb alsó sarokba. Ezzel a 20 éves támadó lett a legfiatalabb ausztrál vb-gólszerző. A törökök három percen belül kis híján egyenlítettek, de Bardakci lövése a kapufán csattant.
A fordulást követően sem változott a játék képe, a törökök Güler szabadrúgásánál közel jártak az egyenlítéshez, de Beach védett. Az európaiak nyomasztó fölényben futballoztak, de igazán nagy helyzetet nem tudtak kidolgozni, ezzel szemben az ausztrálok megduplázták előnyüket, miután Metcalfe labdát szerzett az ellenfél térfelén, és kilőtte a bal alsót. Válaszképpen érkezett a legnagyobb török helyzet, de Beach ezúttal is a helyén volt. Az ausztrálok kapusa a hajrában Calhanoglu szabadrúgásánál is nagyot védett, s csapata legjobbjaként segítette három ponthoz honfitársait.
A D csoport másik meccsén a katari válogatott a 95. percben szerzett góllal 1-1-es döntetlent játszott Svájccal szombaton a tengerentúli labdarúgó-világbajnokság B csoportjában.
A második világbajnokságán részt vevő katari válogatott az eddigi három veresége után megszerezte első pontját.
Pályára lépésével Granit Xhaka és Ricardo Rodriguez is svájci rekordot állított be, a két középpályás ugyanis negyedik tornáján játszik, miként korábban Valon Behrami és Xherdan Shaquiri tették a válogatottban.
Forrás: MTI
📷Getty Images