Brooklyn Beckham kiposztolta az első fotókat a hétvégi esküvőjéről

2022.04.11. - 10:08
Victoria és David Beckham legidősebb fia, Brooklyn már 2020-ban eljegyezte a barátnőjét, a színésznő Nicola Peltzet, ám az esküvőt a pandémia miatt el kellett halasztani. A hétvégén azonban megtartották a médiában az „évtized esküvőjeként” emlegetett ceremóniát – és  persze a bulit.
Brooklyn Beckham kiposztolta az első fotókat a hétvégi esküvőjéről

A Brooklyn és Nicola esküvőjét szombaton a menyasszony családjának Palm Beach-i birtokán tartották, a boldogító igent a pár 300 vendég előtt mondta ki. A meghívottak közt volt többek közt Gordon Ramsay, Eva Longoria és  Serena Williiams is, valamint Snoop Dog, aki nászajándékként zenélt is a ceremóniát követő bulin. Nem tudott viszont ott lenni a vőlegény keresztapja, Elton John, akinek aznap este koncertje volt – amit az esküvő időpontjának kihirdetése előtt már lekötött.

A pár korábban azt nyilatkozta, hogy dupla esküvőt tartanak, vagyis az amerikai lagzit követi majd egy másik, amelyet Nagy-Britanniában tartanak,  így lehet, hogy Elton nagybácsi – ahogyan Brooklyn nevezi – ott már jelen lehet. Ami az esküvői kiadásokat illeti, sem a menyasszonynak – akinek édesapja Amerika egyik leggazdagabb embere – sem a vőlegénynek nem kellett pontos számításokat végezniük a költségekről.A sajtó azonban számol helyettük: egyes források szerint a dupla – az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is megült – esküvőre a pár 4 millió angol fontot költhet – írta a Tatler című brit magazin.

13,5 milliós követőtábora nagy örömére, Brooklyn Beckham már meg is osztott fotókat a nagy napról, és büszkén mutatta meg újdonsült feleségét, aki nem lesz Mrs. Beckham, a pár ugyanis a kettős vezetéknév használata mellett döntött, ahogyan  ez a képaláírásból is kiderül:  ők “Mr. & Mrs. Peltz Beckham” .

https://www.instagram.com/p/CcMJDLhpkkD/?utm_source=ig_embed&utm_campaign=loading

Fotó: Theo Wargo/ Getty Images