Büszkeség: három Rádió 1-es DJ az Év Dj-je díjazottja közt!

2022.11.21. - 14:23
A Magyar DJ és Producer Egyesület, ismertebb nevén a DJ Szövetség a vasárnap rendezett DJ Meetingen és díjátadó gálán osztotta ki az idei Az év DJ-je díjakat. A négy díjazott közül három a Rádió 1 csapatát erősíti: Yamina lett Az év DJ-je, Willcox Az év producere, Regán Lili pedig Az év áttörése. Szívből gratulálunk nekik!
Büszkeség: három Rádió 1-es DJ az Év Dj-je díjazottja közt!

Az elismeréseket idén először nem csak a DJ Szövetség tagjainak szavazatai alapján ítélték oda, hanem a kollégák voksai is befolyásolták a végeredményt – a szavazók közt voltak „mindazon további DJ-k is, akik éves jogdíjat fizetnek a MAHASZ-nak, tehát rendszeresen fellépő, komolyan vehető és a DJ-munkát is komolyan vevő, a zenei alkotók jogait tiszteletben tartó képviselői a szakmának” – írta a honlapján a DJ szövetség.

Yaminát, aki Az év DJ-je lett, olyan nevek mellett zenélt már, mint Oliver Heldens, Timmy Trumpet, Will Sparks, vagy Dyro, a Rádió 1-en szerdánként pörgeti a lemezeket a WORLD IS MINE Radio Show-ban.

Regán Lili, Az év áttörése, akinek gyerekkora óta a zene határozza meg az életét, ezzel a díjjal is bebizonyította, hogy a kemény munka kifizetődő – vele csütörtökönként találkozhattok a WORLD IS MINE Radio Show-ban.

Willcox, Az év producere, az első számú hazai Future House DJ munkáit olyan nemzetközi sztár előadók forgatják, mint Tiesto, Bob Sinclar, Fedde Le Grand, Oliver Heldens vagy éppen Don Diablo. Ő pedig szintén vasárnaponként hozza el a zenéit Rádió 1-en, a WORLD IS MINE Radio Show-ban.

Yamina, Willcox és Regan Lili mellett a negyedik díjazott Dvoracsek György, akinek munkáját Életműdíjjal jutalmazták.