Calvin Harris eljegyezte a BBC Radio1 műsorvezetőjét

2022.05.25. - 08:00
Öt hónap randizás után a skót DJ egy rádiós kolléga kezét kérte meg: Vick Hope ugyanis a brit Radio1-en vezet ifjúsági műsort. A pár a hét elején jelent meg először nyilvánosan, a híres szigetországi virágkiállításon, a Chelsea Flower Show-n, ahol Vick kezén már ott csillogott az eljegyzési gyűrű – írta a Mirror.
Calvin Harris eljegyezte a BBC Radio1 műsorvezetőjét

Jól értesült bennfentesek szerint Calvin Harris néhány hete Ibizán kérte meg a barátnője kezét, szeretett, Terra Masia nevű farmján, a kedvenc fája alatt – fél térdre ereszkedve, ahogy azt kell.
„Vick azonnal igent mondott, őrülten szerelmes Calvinba és nem is lehetne boldogabb” – mondta a párhoz közelálló forrása a Mirrornak.
Hozzátette, hogy Vick már hetek óta hordja az eljegyzési gyűrűjét, csak eddig senkinek nem szúrt szemet, a kollégái a Rádió 1-nél pedig cinkosan hallgattak a „nyílt titokról.”
Most azonban a műsorvezető már arról is beszél, hogy az esküvő Ibizán lesz, amely Calvin és az ő számára is különleges hely, és ahol a közös életüket is tervezik.
A Mirror forrása szerint Calvin Harris állítólag már járt a menyasszonya családjánál Newcastle-ben, Vick anyukája pedig más segédkezik is az esküvő előkészületeiben.

A skót DJ szerelmi élete egyébként az elmúlt években nem volt annyira titkos, hiszen olyan hírességekkel randizott, mint Rita Ora, Taylor Swift vagy Ellie Goulding. Legutóbbi barátnője Aarika Wolfe modell volt, akivel tavaly szakítottak. Az ok állítólag az, hogy nem tudtak elég időt együtt tölteni, Calvin Harris ugyanis többet volt távol közös kaliforniai otthonuktól, helyette a kedvenc ibizai bio birtokán tartózkodott szívesebben.