Döntetlennel csoportmásodik maradt a magyar válogatott

2022.06.12. - 08:22
A magyar labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott szombaton a német csapattal a Nemzetek Ligája A divíziójának harmadik fordulójában, a Puskás Arénában, ezzel megőrizte csoportjában a második helyet.
Döntetlennel csoportmásodik maradt a magyar válogatott

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese Nagy Zsolt révén a 6. percben jutott vezetéshez, de a németek Jonas Hofmann 9. percben szerzett találatával egyenlítettek.
A magyarok ezzel a döntetlennel megőrizték második helyüket a csoportban, melynek másik szombati mérkőzésén az Európa-bajnok olaszok 0-0-ra végeztek az Eb-ezüstérmes angolok vendégeként. A hazai csapatból Lang Ádám 50. alkalommal lépett pályára a nemzeti tizenegyben.
Marco Rossi kiemelte, hogy a tanítványai ismét bizonyították, hogy “nem engednek”, a játékosai “mindent beleadtak, és mindent kiadtak magukból”.

“Mindenki a tőle telhető legtöbbet tette meg, taktikailag keveset hibáztunk. Számítottunk rá, hogy a németeknél lesz többet a labda, erre készültünk, ezért tartottuk magasan a védekezést, ebből sajnos kaptunk egy gólt” – nyilatkozta a kapitány a mérkőzés után, és hangsúlyozta, minden egyes játékosára, valamint a szakmai stáb tagjaira is nagyon büszke, és mindenkinek “hálával” tartozik, mert május 23. óta mindannyian éjjel-nappal dolgoznak.

Hansi Flick német szövetségi kapitány először a Puskás Arénát és a szurkolók által teremtett hangulatot dicsérte, valamint úgy vélte, nem sikerült végrehajtaniuk mindazt, amit előzetesen elterveztek.
“A magyarok jól csinálták, amit csináltak, nekünk az Anglia elleni meccs után ez a találkozó nem jött jól a kemény, nehezen legyőzhető, jól szervezett ellenfelünk vendégeként” – mondta

Rossi együttese kedden a sereghajtó Anglia vendége lesz Wolverhamptonban.

Forrás: MTI

Fotó:MTI/Kovács Tamás