Ezen a héten a kanadai zenész hét felvétele szerepel az amerikai kislemezlista Top 10-es mezőnyében, amelyek közül hat most debütált a tíz legjobb felvétel között.
Drake “First Person Shooter” című dala, melyben J. Cole is közreműködik, vezeti a Billboard kislemez-listáját – a kiadvány weboldala szerint. A második helyen ezen a héten az “IDGAF” szerepel szinten Drake előadásában, Yeat közreműködésével. A harmadik helyen nem más, mint Drake áll, a “Virginia Beach” című dalával, míg a “Calling for You”, a kanadai raper és 21 Savge közös felvétele a Billboard Hot 100 ötödik pozícióját foglalja el. A hatodik hely az amerikai kislemezlistán a “Slime You Out” című dalé, szintén Drake-től, SZA közreműködésével. Ez utóbbi az egyetlen Drake-dal, ami nem a héten debütált a top 10-ben, ahol további két dalt találunk a kanadai zenésztől : a “Daylight” a nyolcadik, míg a “Fear of Heights” a tizedik helyen áll.
Nem kell nagy matekosnak lenni ahhoz, hogy kiszámoljuk, csupán három „nem Drake dal” szerepel a Billboard kislemezlistájának tíz legjobb dala között – ezek pedig a “Paint the Town Red” Doja Cattől, amely három héten át volt listavezető és most a negyedik helyen található; SZA “Snooze” című dala a hetedik , illetve Taylor Swift “Cruel Summer” című slágere a kilencedik helyen.
Drake-en kívül eddig egyedül a Beatles volt képes, 1964-ben, hét felvétellel bekerülni a Billboard kislemezlistájának Top10-es mezőnyébe. Ariana Grande és Taylor Swift teljesítménye is kiemelkedő volt a Billboard történetében: bár az ő dalaik „csak” az elő három dobogós helyet foglalták el.