Ez a brit énekes-dalszerző nyolcadik albuma, amely a lista első helyére került. – olvasható a hivatalos eladások nyomon követésével és a zenei listák összeállításával foglalkozó brit Offical Charts weboldalán.
Sheeran albuma a megjelenését követő 14. héten ért a lista élére, ahol októberben debütált.
A második helyet az amerikai énekesnő és színésznő, Sabrina Carpenter foglalja el Short N’ Sweet című albumával, amely augusztusban jelent meg. A harmadik helyen ezen a héten SZA található SOS című albumával, amelyet szeptember elején adott ki. A negyedik pozícióban a Chapel Roan áll The Rise And Fall Of A Midwest Princess című albumával, őt pedig Charli XCX követi BRAT című produkciójával.
Ami a brit kislemezlistát illeti, az élén Gracie Abrams található That’s So True című dalával. A második helyen Bruno Mars és Rosé, a „Blackpink” lányegyüttes tagja közös slágerükkel, az APS-szel. A harmadik helyet Lola Young és Messy című felvétele szerezte meg.