Az énekesnő az első helyet a Billboard 200 albumlistaán és a Billboard Hot 100 kislemezlistán való szereplése alapján érdemelte ki, figyelembe véve az eredményeit 2000 elejétől 2024 végéig.
Bár Swift csak 2006. július 1-jén debütált a Billboard listáján a „Tim McGraw” című, bemutatkozó kislemezével, 2024 végéig összesen 14 albuma került a Billboard 200 első helyére, amivel rekordot állított fel, a női előadók között, minden idők legtöbb #1 helyezésével. Emellett 12 dala vezette a Billboard Hot 100 listát is ebben az időszakban.
Egyedülálló teljesítményei közé tartozik, hogy 2022. november 5-én az első előadó lett, aki egyszerre foglalta el az amerikai kislemezlista első 10 helyét, a „Midnights” című albumán hallható dalokkal-Swift a Billboard éves, legjobb előadói listáján is dominál: 2009-ben, 2015-ben, 2023-ban és 2024-ben is vezette a rangsort, így ő az első művész, aki négyszer nyerte el ezt a címet a kategória 1981-es létezése óta.
Az évszázad legjobb előadói közt a Billboardnál a második helyen Drake szerepel, aki 13 albumával és ugyanennyi kislemezével volt listavezető az Egyesült Államokban, a XI. század első 25 évében.
A harmadik Rihanna, két listavezető albummal és tizennégy #1 dallal.
A negyedik helyet Post Malone szerezte meg, akinek három első helyezett albuma és hat listavezető kislemeze volt az elmúlt 25 évben.
Az ötödik Eminem, aki először 1999-ben tűnt fel a Billboard listákon, azóta pedig 11 albummal és öt dallal vezette az amerikai slágerlistákat.
A hatodik helyezett The Weeknd, akinek négy albuma és hét kislemeze volt listavezető.
Beyoncé a hetedik, nyolc albummal a Billboard 200-on és kilenc slágerrel a Hot 100-on.
Az nyolcadik helyen Justin Bieber áll, aki szintén nyolc albumot és kislemezt juttatott a csúcsra. A kilencedik helyet Bruno Mars foglalja el, egy első helyezett albummal és nyolc első helyezett dallal.
Az évszázad legjobb előadóinak Top 10-es listáját Usher zárja, négy listavezető albummal és nyolc első helyezett kislemezzel.