Elsőként Marokkó jutott a negyeddöntőbe
Az előző vb-n negyedik marokkói válogatott 3-0-ra legyőzte a társházigazda Kanadát szombaton a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében és elsőként jutott a nyolc közé.
Története legjobb szereplésével fejeződött be Kanada számára a részben hazai rendezésű torna, mivel a korábbi két világbajnokságán egyaránt három vereséggel esett ki a csoportkört követően, most két győzelem és egy döntetlen mellett két vereség a mérlege.
Az afrikai együttes csaknem egy éve nem kapott ki, legutóbb tavaly augusztusban Kenyától, így a szombati volt a 34 összecsapása vereség nélkül.
A marokkói válogatott a negyeddöntőben csütörtökön – közép-európai idő szerint – 22 órakor a Paraguay-Franciaország párharc győztesével játszik Bostonban.
II. félidő:
A társházigazda rohamaival kezdődött a mérkőzés, Jasszin Bununak, a marokkói kapusnak az első tíz percben Stephem Eustáquio csavarásánál, majd Jonathan David bal oldali, illetve Tani Oluwaseyi közeli lövésénél is védenie kellett, hogy csapata ne kerüljön hátrányba.
A kanadaiak magasan, majdhogynem a felezővonalnál védekeztek, még a csatáraik is letámadtak, így esélyt sem adtak az ellenfélnek a kibontakozásra. Tovább nehezítette a marokkóiak helyzetét, hogy a 22. percben sérülés miatt a tornán eddig három gólt szerző Iszmael Szaibari elhagyta a játékteret.
A Bayern München napokban leigazolt támadója helyett beállt Szufain Rahimi előtt adódott az első marokkói lehetőség, de a 29. percben sem változott az eredmény. Közben mindkét csapat játékosai egyre durvább szabálytalanságokkal próbáltak tekintélyt szerezni, amelynek következtében a játékvezető az első játékrészben hat sárga lapot is kiosztott.
Fordulás után a második kaput eltaláló lövéséből Marokkó lényegében rögtön vezetést szerzett, és a kitámadó kanadaiak által szabadon hagyott területeket kihasználva már többször is eljutott az ellenfél kapujáig.
A rengeteg szabálytalanság továbbra is tördelte a játékot, ami az idő előrehaladtával az előnyben lévő csapatnak kedvezett.
A második játékrészben már nyoma sem volt a veszélyes kanadai támadásoknak, Bununak sokáig nem is kellett védenie, még a 77. percben sem, amikor Jonathan David 17 méterről, középről végzett el szabadrúgást, de a labda magasan a kapu felett hagyta el a játékteret.
A hajrában aztán Tajon Buchanan lövésénél vetődve hárított, de az afrikaiak a 82. percben egy kontratámadás végén lezárták a mérkőzést, sőt három perccel később csaknem a harmadik gólt is megszerezték, de Rahimi fejes után a labda a lécről pattant vissza. A végeredményt Rahimi állította be közvetlenül a nyolcperces hosszabbítás végén.
Paraguay legyőzésével a franciák is a negyeddöntőben
A legutóbbi vb-n ezüstérmes francia válogatott 1-0-ra legyőzte a paraguayi csapatot szombaton a labdarúgó-világbajnokság philadelphiai nyolcaddöntőjében.
Kylian Mbappé megszerezte 19. vb-gólját, amellyel újra egy találatra megközelítette az örökrangsort vezető Lionel Messit. A tornán már hétszer volt eredményes, ezzel az argentin támadóval holtversenyben vezeti a góllövőlistát.
A dél-amerikai együttes 2010 után játszott újból világbajnokságon, de a négyszeres győztes németek kiejtése ellenére nem sikerült megismételnie eddigi legjobb teljesítményét, amelyet éppen 16 éve ért el, amikor a nyolc közé jutott.
A francia válogatott a negyeddöntőben csütörtökön – közép-európai idő szerint – 22 órakor Marokkóval játszik Bostonban.
Paraguay öt védővel állt fel, ráadásul a négy középpályása is mélyen visszahúzódott, egészen a saját tizenhatosa előteréig, így alaposan lecsökkentette a szabad területet a franciák előtt.
A dél-amerikai együttes jóformán feladta a támadások lehetőségét, és inkább az ellenfél játékát próbálta elrontani. Mindeközben Didier Deschamps szövetségi kapitány csapata a széleken próbált a védelem mögé kerülni, de a beadások a már említett védekezés miatt nem vezettek eredményre.
Olyannyira, hogy a szünetig a mezőnyfölény ellenére a franciák egyetlen helyzetet sem alakítottak ki, ráadásul az ellenfél kellemetlen játékstílusa frusztrációt váltott ki belőlük, és a futball helyett többet foglalkoztak a paraguayiak szabálytalanságaival.
A második félidő elején az addigi legnagyobb lehetőség adódott az európai együttes előtt, a kapus Mike Maignan indításából Kylian Mbappé egyedül törhetett kapura, de a labdát képtelen volt levenni, így a védője utolérte és szögletre mentett.
Később Manu Koné távoli lövésénél Orlando Gill a léc alól ütötte ki a labdát, majd csereként pályára lépett Désiré Doué, aki néhány perccel később kiharcolt egy büntetőt, amelyet a 19. vb-gólját megszerző Mbappé értékesített.
A hátrányba került dél-amerikaiak feladták a kizárólag a védekezésre koncentráló futballjukat, de folyamatos játék továbbra sem alakult ki, mert rengeteg könyöklés, lökés, alattomos belépő miatt kellett szabadrúgást ítélnie a játékvezetőnek.
Mindent elárult a játékról, hogy Paraguay a 90. percben veszélyeztetett először.
Utolsóként Kolumbia csatlakozott a nyolcaddöntős mezőnyhöz
A kolumbiai válogatott 1-0-ra legyőzte a ghánai csapatot pénteken a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett mérkőzésén Kansas Cityben.
A meccset Jhon Arias 14. percben lőtt találata döntötte el a végig jobban és veszélyesebben futballozó dél-amerikaiak javára.
A kolumbiaiak a 16 között kedden Svájccal találkoznak Vancouverben.
A Kansas City Chiefs stadionja a szokásos piros helyett ezúttal szinte teljesen sárgába borult a kolumbiai szurkolóktól, a csapatok viszont óvatosan kezdtek, mindkét fél ismerkedett az ellenfelével. Ugyancsak közös volt, hogy már az első negyedórában cserélnie kellett mindkét szövetségi kapitánynak sérülés miatt, Kolumbia a támadói közül Cordobát, míg Ghána a védői közül Senayát vesztette el. A különbséget az jelentette, hogy a labdát többet birtokló dél-amerikaiak az első helyzetüket gólra váltották, egy jobbról érkező beadást Arias lőtt belsővel a bal alsó sarokba. Kolumbia az ivószünetig meddő mezőnyfölényben játszott komoly helyzetek nélkül, viszont a pihenő jót tett az afrikai csapatnak, mert átvette az irányítást, viszont a területet átengedő dél-amerikaiak a labdaszerzéseket követően gyors és hatékony ellentámadásokat vezettek, melyekben több veszély rejlett, mint a rivális lassú és körülményes akcióiban. Az első félidő úgy ért véget, hogy Vargasnak nem volt védenivalója, míg a túloldalon a ghánai hálóőrnek volt nagy védése a bekapott gól mellett.
A második félidőt nagyon jól kezdte Kolumbia, amely igyekezett eldönteni a továbbjutás kérdését, de Puerta lövését látványos vetődéssel védte Zigi, Diaz találatát pedig les miatt érvénytelenítették, majd Diaz ziccerét ismét a ghánai kapus hárította. Negyedóra után ismét visszavett a tempóból a dél-amerikai gárda, így újra a gyors kontrákra épített, a védekezéséről pedig közben mindent elárult, hogy Ghánának továbbra sem volt kaput eltaláló kísérlete. Az afrikaiak a hajrában sem tudtak újítani, így Kolumbia viszonylag könnyedén őrizte meg minimális előnyét a lefújásig, sőt, nagyobb különbséggel is győzhetett volna, ha nem véd újra nagyot Sanchez fejesénél Ati Zigi.
Forrás: MTI
📷Getty Images