Érkezik Sia új albuma

2024.02.15. - 11:00

Korunk egyik legnagyobb pop ikonja, Sia nyolc év után új nagylemezzel jelentkezik idén – a “Reasonable Woman” május 3-án lát majd napvilágot. A korongon olyan sztárok vendégeskednek, mint Kylie Minogue, Chaka Khan, Paris Hilton, Labrinth és Kaliii.

Érkezik Sia új albuma

Semmi kétség, nincs még egy olyan előadó a világon, mint Sia, hiszen tíz év leforgása alatt egy háttérben foglalkoztatott indie pop vokalistából a világon mindenhol ismert szupersztárrá vált. Tette mindezt úgy, hogy arcát sosem mutatta, művészetébe sosem engedett beleszólást, elképzeléseiben megalkuvást nem ismert, és soha nem hagyta, hogy más határozza meg, mi teszi őt popdívává.
Sia legújabb zenei projektjének első előfutára, a „Dance Alone” egy másik Grammy-díjas pop ikon, Kylie Minogue közreműködésével készült.

Az új album izgalmas nyitánya, a “Dance Alone” mellett, a tavasszal érkező korongra több izgalmas duett került, többek között Paris Hilton, és az Euphoria című sorozat ikonikus zenei megálmodója, Labrinth is beugrott egy-egy közös dalra. Utóbbival szintén nem először dolgozott együtt Sia, LSD című, Diploval is közösen jegyzett projektjük 2019-ben látott napvilágot. A seregnyi fantasztikus közreműködő előadó mellett számtalan méltán elismert producer, hangmérnök és szerzőtárs dolgozott az albumon, köztük benny blanco, Rosalía, és Greg Kurstin is, aki Adele legutóbbi két albumán is rajta hagyta keze nyomát.