Giandujás-almás sütemény lett idén Budapest desszertje

2022.09.27. - 14:00
A Veranda Cukiműhely Budapest aranyalmája elnevezésű süteménye lett idén Budapest desszertje. A linzer lapra helyezett giandujás-almás édesség először az Édes Napok Budapest csokoládé- és édességünnepen kóstolható meg a péntektől vasárnapig a Szent István-bazilika előtt.
Giandujás-almás sütemény lett idén Budapest desszertje

A magyar csokoládégyártás az utóbbi évtizedben a világ élmezőnyébe sorakozott fel, ezt számos nemzetközi díj is visszaigazolja – mondta el a Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség, sajtótájékoztatóján Rebrus Csaba, a Csésze elnöke, az Édes Napok főszervezője.
Hozzátette azonban, a magyar cukrászdáknak, édesség-manufaktúráknak óriási károkat okozott a koronavírus-járvány, most pedig az alapanyagok árának meredek emelkedése jelent számukra komoly problémát. Az Édes Napok legfontosabb célja részben ezért az, hogy felhívja a figyelmet ezekre a kézműves műhelyekre.
Rebrus Csaba elmondta azt is, hogy a Csésze által kiírt Budapest desszertje pályázat nyertes süteménye is hagyományosan az Édes Napokon kóstolható először.

A versenyben fontos szempont volt, hogy az édesség bárki által beszerezhető alapanyagokból készüljön, amelyek egész évben elérhetők. A két legfontosabb alapanyagot mindig az előző győztes határozhatja meg: idén ez az alma és a mogyoró volt. A zsűrizés anonim módon zajlott, a bírálók is csak a pontszámok összesítése után ismerték meg a győztes személyét.

A Budapest aranyalmája elnevezésű sütemény egy linzer alapra helyezett mousse kocka. Ezt kívülről részben giandujás tejcsokoládéba forgatott mogyoró borítja. Belsejében almás betét rejtőzik, citrom curddel és narancsos-kávés krémmel, mindezt pedig giandujás tejcsokoládé mousse veszi körül – árulta el Farkas Edina, a nyertes süteményt elkészítő budapesti Veranda Cukiműhelytől.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Kovács Anikó