Globális kiadóval lép a nemzetközi porondra Kállay Saunders András

2024.04.08. - 14:41

Tíz éve már annak, hogy Kállay Saunders András 5. helyezést ért el a koppenhágai Euróvíziós Dalfesztiválon Magyarország képviseletében. Ez megnyitotta az első kapukat a nemzetközi zenei színtér felé, most pedig egy újabb nyílt azzal, hogy a világ legnagyobb globális lemezkiadók egyikéhez, a Warner Music Group-hoz került „Breathing” című debütáló számával és videóklipjével a Magneoton közreműködésével.

Globális kiadóval lép a nemzetközi porondra Kállay Saunders András

A  pop, az r&b és az afro-pop műfajok között egyensúlyozó „Breathing” című újdonság elkészítésében közreműködik egy egy tunéziai előadó, Ashref és András állandó, brit producere, anatu.

Kállay Saunders azon kevés előadók közé tartozik, aki exportképessé érett zeneileg és nem az első olyan projektben vehet most részt, amely nemcsak a hazai füleknek kedvez, de a külföldi zenehallgatókból is rajongást vált ki. Miután járt az Euróvízió porondján, indult csak be igazán a külföldi szekér: zenei fejlődését mi sem bizonyítja jobban, mint többek között az, hogy 2021-ben bekerült a TOP20-ba „DRUNK” című trackjével a Nemzetközi Dalszerző Versenyen (ISC), olyan sztárzsűri válogatásában, mint Dua Lipa, Mike Shinoda (Linkin Park), Bebe Rexha és a Coldplay R&B/HipHop kategóriában. András “Ocean” című, szintén külföldi szerződésű dala is óriásit robbant, több országban toplistás volt és a mai napig játsszák kontinenseken keresztül, a „WHY” Top5-ben volt Shazam globális szintű listáján egy görög kiadó oldalán.

A Warner Music Group akkor figyelt fel az amerikai-magyar énekesre, amikor felkerült tavalyi „HOMESICK” című szerzeménye a Spotify olasz szerkesztősége által összeállított, hivatalos lejátszási listára. Így le is csaptak a „Breathing”-re, amely már klippel együt is látható hallgatható. Kállay mellé csatlakozott egy tunéziai származású előadó is, művésznevén Ashref, akivel itthon egy zenészeknek szóló open mic / jam session jellegű összejövetelen ismerkedett meg, ír származású producerével, anatuval pedig egyből tudták, hogy duett lesz a felvételből.