Gondolkozzunk el a felelős állattartásról - ma van a hontalan állatok világnapja

2022.08.16. - 10:00
Az International Society for Animal Rights (ISAR) szervezet kezdeményezésére az állatvédők már 1992 óta ünneplik ezt a jeles - ám annál szomorúbb napot. A világnap fő célja, hogy rávilágítson a kedvtelésből tartott állatok túlszaporodására, a menhelyek zsúfoltságára, egyúttal a felelős állattartás népszerűsítésének fontosságára.
Gondolkozzunk el a felelős állattartásról - ma van a hontalan állatok világnapja

Augusztus 16-án világszerte megemlékeznek a hontalan állatok problémájáról, így Magyarországon is számos szervezet hívja fel a figyelmet erre a fontos kérdéskörre –  írja közleményében a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Az évek során szerencsére Magyarországon is egyre többen figyelnek és figyelmeztetnek arra a problémára, milyen fontos a felelős állattartás, hogy minél kevesebb állat válljon kiszolgáltatottá az utcán. Ne vásároljunk, fogadjunk örökbe négylábú családtagot!

Rengeteg állatvédő szervezet végez emberfeletti munkát. Az idén 30 éves jubileumát ünneplő Rex Alapítvány az elmúlt 30 év során több mint 15 000 állatot adott örökbe, azonban önmagában ez még nem jelent megoldást. Viszonyításképpen Magyarországon évente körülbelül 25 000 gazdátlan kutya kerül be az ebrendészeti telepekre és a menhelyekre.
Bár a probléma megoldása összetett és hosszú távú feladat, a személetformálással, az ivartalanítás népszerűsítésével és a kutyaszaporítók tevékenységének mederben tartásával már jelentős eredményt lehetne elérni.

Magyarországon nemzetközi viszonylatban is rengeteg házikedvencet tartanak. Kutya például minden második háztartásban él, ráadásul a pandémia alatt tovább növekedett a számuk. Egy friss felmérés szerint a kutyák száma meghaladhatja a 3 milliót hazánkban, amelyből 2,8 millió a gazdás kutya, a többi pedig gazdátlan állat (országos reprezentatív felmérés, Állatorvostudományi Egyetem, 2021).

Az igény tehát adott a felelős állattartásra, amely iránt már kisgyermekkorban fel kell kelteni a figyelmet. Éppen ezért kiemelt jelentőséget tulajdonítunk a szemléletformálásnak, amellyel emelhető az állatvédelmi kultúra színvonala. Ezt felismerve számos hazai állatvédő szervezet, köztük a Rex Alapítvány is kiemelkedően fontosnak tartja a szemléletformálást. A Rex Alapítvány több mint 20 éve tart ismeretterjesztő foglalkozásokat, szakköröket és táborokat, és ebben a szellemben kezdte meg az ország első állatvédelmi oktatóközpontjának (FÁH) megépítését is. Minden lehetséges fórumon igyekszünk felhívni a figyelmet arra, hogy egy állat befogadása hatalmas felelősség, ami egy jól átgondolt döntés eredménye kell, hogy legyen. Hisszük, hogy az állatvédő civil szervezetek munkája meghozza gyümölcsét, és a felnövekvő nemzedék felelős, tudatos állattartóvá válik majd – áll a Rex Kutyaotthon Alapítvány közleményében.

Fotó: Dmitrii Anikin/Getty Images