Három magyar indulóval a mezőnyben rajtol ma Budapestről a Giro d'Italia - délutánig lezárásokra kell számítani a fővárosban

2022.05.06. - 08:00
Valter Attilával, Peák Barnabással és Fetter Erikkel a mezőnyben rajtol Budapestről pénteken a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny. Az eredetileg 2020-ra tervezett magyarországi Grande Partenza a világjárvány miatt meghiúsult, a kétéves csúszás viszont lehetőséget adott arra, hogy három hazai profi bringás is ott lehessen a csapatban.
Három magyar indulóval a mezőnyben rajtol ma Budapestről a Giro d'Italia - délutánig lezárásokra kell számítani a fővárosban

A háromhetes körversenyeken most bemutatkozó Peák (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) és Fetter (EOLO-Kometa) várhatóan segítőként, illetve szökésbe kerüléssel igyekszik majd emlékezeteset alkotni, a két Giro-részvétel tapasztalatával a háta mögött rajtoló Valter (Groupama-FDJ) viszont nagyobb célokat tűzött ki. A 2020-as Tour de Hongrie győztese tavaly öt napig viselhette a legjobb fiatal versenyzőt illető fehér és háromig az összetett éllovasának járó rózsaszín trikót, ezúttal pedig a szakaszsiker lebeg a szeme előtt. A fogadóirodáknál egyébként feltűnik a végső sikerre esélyesek listáján, az egyik internetes oldalon 251-szeres pénzt fizetnének Valter diadaláért.

A legesélyesebb a nyereményszorzók alapján a 2019-es győztes Richard Carapaz. Az ecuadori időfutambajnok nem kezdte szárnyaló formában az idényt, legutóbb a márciusi katalán körversenyen viszont egy összetettbeli második helyet fel tudott mutatni. Sikerével sorozatban harmadszor vihetné haza a Maglia Rosát az Ineos Grenadiers: két éve Tao Geoghegan Hart, tavaly Egan Bernal győzött. Idén egyikük sem lesz ott a brit csapatban, így az egyes rajtszámmal Carapaz vághat neki a Budapest-Visegrád nyitóetapnak.
Legnagyobb kihívói közé a Vuelta a Espana-győztes brit Simon Yates, a tavaly hatodik portugál Joao Almeida, illetve a korábbi Girókról harmadik hellyel rendelkező spanyol Mikel Landa és kolumbiai Miguel Ángel López, valamint a két hete az alpesi körversenyt megnyerő francia Romain Bardet tartozik.

A korábbi győztesek közül ott lesz a mezőnyben a tavaly év elején hosszú pihenőt tartó, 2017-es bajnok holland Tom Dumoulin és a kétszer diadalmaskodó olasz Vincenzo Nibali. Az idény végén visszavonuló 42 esztendős korábbi világbajnok, a spanyol Alejandro Valverde 2016-os harmadik helyét követően tér vissza a Giróra, amelyen most mutatkozik be a nyitóetap nagy esélyesei közé sorolt, április elején a flandriai körversenyen győztes holland Mathieu van der Poel.
A sík szakaszok végén a mezőnyhajráknál Caleb Ewan, a háromhetes körversenyeken 52 szakaszsikerrel rendelkező Mark Cavendish, a 2020-ban Európa-bajnok Giacomo Nizzolo, Valter csapattársaként Arnaud Démare, valamint Fernando Gaviria vívhat kiélezett küzdelmet az elsőségért, de Peák klubtársa, Biniam Girmay is meglepetést okozhat.

A magyarországi etapokat az M4 Sport élőben közvetíti. Pénteken 12.20-kor, vasárnap 12.25-kor lesz a lassú rajt a mezőnyszakaszokon, a szombati időfutamon pedig 14 órakor rajtol az első kerékpáros.

A Giro pénteki nyitóetapján Budapestről Visegrádra teker a mezőny, majd szombaton a fővárosban lesz egy időfutam, végül pedig Kaposvár és Balatonfüred között teljesítenek a versenyzők bő 200 kilométert vasárnap. Ez az első alkalom, hogy Magyarországot érinti háromhetes körverseny, a Giro 14. alkalommal rajtol Olaszországon kívül.
A három magyar etap után hétfőn Szicíliába utazik a mezőny, itt rögtön következik a viadal első kulcsszakasza az Etna megmászásával. Az összetett sorrendjére emellett várhatóan a Blockhauson, az Apricán és a Passo Fedaián lévő hegyi befutók lehetnek a legnagyobb hatással, a végső sorrend pedig a veronai időfutamon dől el. A 105. Giro d’Italia 176 fős mezőnye május 29-ig összesen 3445,6 kilométert teker.

A Giro d’Italia kerékpárverseny előkészületei és futamai miatt ma reggeltől kora délutánig elentős forgalomkorlátozásra kell számítani a Budapesten.
A Budapesti Közlekedési Központ, a BKK tájékoztatása szerint reggeltől lezárják a Hősök terét, a Kós Károly sétányt és az Olof Palme sétányt, a Dózsa György utat a Városligeti fasor és a Podmaniczky utca között, és az Andrássy utat a Hősök tere és a Bajza utca között.

10 órakor lezárják a verseny útvonalát, azaz az Andrássy út-József Attila utca-Apáczai Csere János utca-Belgrád rakpart-Fővám tér-Szabadság híd-Szent Gellért tér-Műegyetem rakpart-Pázmány Péter sétány-Dombóvári út-Budafoki út-Hunyadi János út-6-os főút kivezető szakaszát.
Körülbelül 12.10 és 13.00 között, a mezőny áthaladásakor, 15-20 percig a keresztirányú forgalom sem haladhat át, a csomópontokon gyalog sem lehet átjutni. Ebben az időszakban számos busz és trolibusz (7, 9, 33, 133E, 70, 72M, 73, 76, 78, 103, 105, 15, 115, 138, 178) módosított rend szerint közlekedik.
Az Andrássy út-József Attila utca-Bajcsy-Zsilinszky út csomópont lezárása idején az M3-as metrópótló buszok mindkét irányból visszafordulnak a csomópont előtt.
Az Oktogon lezárása idején a 4-es és a 6-os villamosok a dél-budai végállomások és a Blaha Lujza tér, illetve a Széll Kálmán tér és az Oktogon között közlekednek – írta a BKK.
Délelőttől a 20E autóbusz a Hősök tere helyett az Ötvenhatosok terén áll meg, a 30-as, 30A, a 230-as busz és a 79M trolibusz nem érinti a Benczúr utca és a Hősök tere megállót, a 75-ös trolibusz pedig a Zichy Géza utca és a Hősök tere közötti megállóhelyeket. A 105-ös és a 178-as busz a Hősök tere és a Március 15. tér között a Bajcsy-Zsilinszky út és a Podmaniczky utca érintésével jár.
A József Attila utca, az Apáczai Csere János utca és a Szabadság híd lezárása idején, 10 és 13 óra között a 15-ös és a 115-ös autóbuszokat elterelik, a 47-es és a 49-es villamosok pedig csak Budán járnak, a Deák Ferenc tér helyett a Döbrentei térre. A 133E autóbusz Nagytétény felé a Budafoki út helyett a Bartók Béla úton és a Fehérvári úton jár, nem érinti a Budafoki út-Karinthy Frigyes út és az Építész utca közötti megállókat.

A Giro d’Italia eddigi külföldi rajtjai:
1965 – San Marino, San Marino
1966 – Monte Carlo, Monaco
1973 – Verviers, Belgium
1974 – Vatikánváros, Vatikán
1996 – Athén, Görögország
1998 – Nizza, Franciaország
2002 – Gröningen, Hollandia
2006 – Seraing, Belgium
2010 – Amszterdam, Hollandia
2012 – Herning, Dánia
2014 – Belfast, Észak-Írország
2016 – Apeldoorn, Hollandia
2018 – Jeruzsálem, Izrael
2022 – BUDAPEST, MAGYARORSZÁG

Forrrás: MTI

Fotó: MTI/Illyés Tibor