Hétvégén Állat- és Növényszeretet Ünnep lesz az Állatkertben

2022.10.03. - 12:48
Az Állatkert a héten két helyszínen két olyan eseményt is tart, amely az állatok világnapjához kapcsolódik. Az egyik helyszíne a Margitszigeti Kisállatkert: itt október 4-én kedden várják programokkal az érdeklődőket. A másik helyszín pedig maga az Állatkert, ahol a hétvégén, azaz október 8-án és 9-én tartják meg az Állat- és Növényszeretet Ünnepét rengeteg látnivalóval és élménnyel.
Hétvégén Állat- és Növényszeretet Ünnep lesz az Állatkertben

Szerte a világon október 4-én, az állatok védőszentjeként számontartott Assisi Szent Ferenc napján tartják az állatok világnapját. Ilyenkor nemcsak az állatvilág sokféleségére és érdekességei hívják fel a figyelmet, hanem az állatvédelemre, illetve a veszélyeztetett állatfajok megőrzésére is.

A Fővárosi Állat- és Növénykert is készül a jeles eseményre, bár a legtöbb program nem a tulajdonképpeni állatok világnapján lesz, hanem szombaton és vasárnap, azaz október 8-án és 9-én. Ekkor tartják meg ugyanis az Állatkertben az Állat- és Növényszeretet Ünnepet.

Az Állat- és Növényszeretet Ünnep az állatok világnapja mellett egy százéves állatkerti hagyományhoz is kapcsolódik. 1922-ben ugyanis, az akkor már több mint fél évszázada létező kert század eleji újjáépítésének (amelynek során például a Pálmaház, az Elefántház és a két műszikla is épült) tizedik évfordulója alkalmából egy különleges ünnepséget tartottak „az állat- és növényszeretet napja” néven. A jeles napból később hagyomány lett, és az állat- és növényszeretet napját a második világháborúig évente megtartották. Később, az 1990-es évektől különféle formában többször is újra megrendezték, és a most hétvégére tervezett Állat- és Növényszeretet Ünnepet is e hagyomány folytatásának tekintik.

Az Állat- és Növényszeretet Ünnep programjai szombaton és vasárnap 10-től 16 óráig tartanak az Állatkert különböző helyszínein. Sok játék, kézműveskedés, interaktív kertészkedés és mikroszkópos bemutató várja a családokat, de lesz „rovarda” az Állatkert rovarászaival és a Magyar Rovartani Társasággal, bemutatkoznak az Állatkert mentett állatai, illetve a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület is. „Én a bálnákkal vagyok” címmel a tengerek és óceánok élővilágáról tudhatnak meg érdekességeket az érdeklődők, naponta háromszor pedig állati „TalálkoZoo” is lesz, ahol testközelből lehet megismerkedni olyan állatokkal, mint a kacagójancsi, a királypiton, vagy éppen a világ egyes részein aknakeresésre is használt hörcsögpatkány. A szervezők külön programot szentelnek a felelős állattartásnak: a főbejárattal szemben a Gazdiképző állatvédelmi tanácsadást és információkat kínál az állatbarátok számára. A vasárnapi napon a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság csapatának „természet fürkész” állomása teszi teljessé a programot.

Bár az Állat- és Növényszeretet Ünnepre hétvégén kerül sor, az intézmény a tulajdonképpeni állatok világnapján, azaz október 4-én, kedden is szervez programokat: ezek helyszíne azonban a Margitszigeti Kisállatkert lesz. Itt 10-től 16 óráig a vadállatmentésről szóló bemutató, kézműveskedés (papír állatfigurák, állatos marionett bábok készítése, állatos színezők), délután pedig póniséta és a Kisállatkert lakóinak bemutatása várja a látogatókat.