Híres filmek híres járgányaival furikázhatunk Párizs mellett

2023.10.03. - 12:00

A francia főváros déli részén található új autómúzeum híres filmekben feltűnő, kultikus autókkal kínál kocsikázást – írja a Reuters német hírügynökség.

Híres filmek híres járgányaival furikázhatunk Párizs mellett

Etréchy-ben, mintegy 50 kilométerre délre Párizstól, a volt autókereskedő, Frank Galieg egy hatalmas hangárban állította ki 43 retró gépjárműből álló kollekcióját, amelynek néhány darabja ismert filmekben szerepelt, illetve néhány filmes autó másolata is megtalálható köztük. A 39 éves Galieg, aki 21 évesen kezdte gyűjteni a különlegesebb autókat, elmondta, hogy az egyik kedvence a múlt század hetvenes éveiben készült Chevrolet, amelyet Ryan Gosling vezetett az 2011-es “Drive – Gázt!” című akciófilmben.

“A filmekben gyakran használnak több pótautót, mert kaszkadőrmutatványokat hajtanak végre velük és néhányat össze is törnek. Ebben a produkcióban három Chevrolet-t használtak – az egyik teljesen tönkrement, csak kettő maradt: ez és egy másik, amely Ryan Gosling tulajdonában van, és Los Angelesben közlekedik vele” – magyarázta Galieg.
A szóban forgó Chevrolet ugyan nem bérelhető ki, de Frank Galieg múzeumának látogatói több mint 10 másik, főként az Egyesült Államokból származó olyan retró autóval tehetnek néhány kört, amelyek híres filmekben szerepeltek.

Az egyik bérelhető autó egy “DeLorean”, az 1985-ös “Vissza a jövőbe” című film időutazó járművének replikája.
Galiég két Batmobilt is birtokol, köztük egy másolatot Tim Burton 1989-es Batman filmjéből, valamint a tulajdonában van egy Ford Gran Torino a “Starsky & Hutch” című sorozatból, és egy Ferrari 398 GTS a “Magnum” sorozatból. Tulajdonosa továbbá nyolc eredeti , a “Halálos iramban” filmekben szereplő járgánynak.
A múzeum hamarosan három új autót is beszerez, amelyek közül az egyik az 1987-es “Robotzsaru” című filmben szerepelt.

A fotó illusztráció: Ollie Millington/Getty Images