Holland rendőrök is segítik a BRFK munkáját a fesztiválon

2024.08.08. - 08:00

Holland rendőrök is támogatják a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a BRFK munkáját a Sziget fesztiválon – mondta a BRFK szóvivője a Sziget tegnapi nyitó napján,  tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Holland rendőrök is segítik a BRFK munkáját a fesztiválon

A holland rendőrök önállóan nem intézkedhetnek, de segítik magyar társaikat, elsősorban a kommunikáció területén – mondta el Csécsi Soma.
Tájékoztatása szerint a rendezvény külső biztosítása során a BRFK rendőrei részt vesznek a közlekedés irányításában és segítséget nyújtanak a hozzájuk fordulóknak. A Sziget területén szolgálatot teljesítő civil nyomozók feladata pedig a bűncselekmények megelőzése és a bűncselekmények elkövetőinek az elfogása.

A Szigeten egyenruhában gyalogos, illetve elektromos rollerrel közlekedő járőrök is jelen lesznek, az ő munkájukat támogatják a holland rendőrök. A dunai vízirendészet pedig 24 órás szolgálatot lát el hajókkal a Hajógyári-sziget körül – sorolta.
A BRFK egy úgynevezett Prevenciós Pontot is üzemeltet a fesztivál területén, ahol többek között azok is segítséget kérhetnek, akiknek eltűnnek az okmányai – mondta Csécsi Soma, hozzátéve, hogy a Prevenciós Ponton az Áldozatsegítő Központ és az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság munkatársai is jelen lesznek.

Amennyiben valaki bűncselekmény áldozatává válik, a III. kerületi rendőrkapitányságon tehet feljelentést, ahol idegen nyelven beszélő rendőrök is szolgálatot teljesítenek – hangsúlyozta a szóvivő.

Bedő Beatrix, a BRFK gazdasági bűnözés elleni főosztályának főnyomozója kiemelte, hogy mivel a fesztivál területén csak bankkártyával, illetve a FestiPay kártyával, vagyis az online térben lehet fizetni, fokozott figyelmet kell fordítania mindenkinek a kibertérben elkövetett bűncselekményekre, illetve a személyes adatok védelmére.
Ezért a Prevenciós Ponton kibertesztekkel is várják a fesztiválozókat, de lesznek szórakoztató programok, például pólófestés és jelvénykészítés is – mondta a rendőr hadnagy.

Forrás: MTI

MTI/Balogh Zoltán