Idén is lesz drónnap Szolnokon

2025.07.30. - 08:00
Drónbemutatók és szimulátorok, drónverseny, valamint szakmai tanácsadás is lesz a szolnoki RepTár szombati drónnapján
Idén is lesz drónnap Szolnokon

A RepTár Szolnoki Repülőmúzeum közleménye szerint a Drone Day-t immár ötödik alkalommal rendezik meg, idén, augusztus 2-án.

A rendezvény az elmúlt években a nyár egyik legnépszerűbb technológiai és családi programjává vált – hangsúlyozták közleményükben a szervezők, hozzátéve, hogy az eseményen idén is a drónok, a repülés és a jövő technológiái kapnak főszerepet. A RepTár Szolnoki Repülőmúzeum területén egésznapos, interaktív élményprogramokkal, bemutatókkal és szakértői tanácsadással találkozhat a közönség.

Az attrakciók között lesz FPV drónbemutató, ahol a látogatók FPV (First Person View) szemüvegen keresztül követhetik a drónok repülését, és úgy érezhetik, mintha ők ülnének a pilótafülkében.

Lesz mini drónverseny épített pályán – írták, kiemelve, hogy a látványos futamok mellett a bátrabbak ki is próbálhatják a vezetést, a drónszimulátornak köszönhetően pedig a kezdők is megtapasztalhatják a drónirányítás élményét.
A nap folyamán speciális drónbemutatókkal várják a látogatókat: autonóm, mentő-, mezőgazdasági és 3D-s környezettérképező drónokat élő és statikus formában is meg lehet majd tekinteni. A bemutatókat óriás LED-falon is követhetik a látogatók, élő szakkommentárral kísérve. Emellett ritkán látható technikai különlegességekkel, például katonai cél- és felderítő drónokkal is találkozhatnak az érdeklődők.

Az érdekességek között VR repülőgépszimulátorral és akciókamerákkal is várják a látogatókat, akik találkozhatnak technológiai kiállítókkal, és hallhatnak a drónozás jogi és technikai hátteréről is.

A szervezők gondoltak minden korosztályra: a gyerekek, a családok, a hobbi drónosok és a technológiai érdeklődők is megtalálják a nekik szóló élményeket. Az esemény – amelyet a Drone Hungary közreműködésével rendeznek- célja nem csupán a szórakoztatás, hanem a drónhasználat tudatos és biztonságos megismertetése is – hangsúlyozták.

Forrás: MTI

📷Pexels/Isaac Lee