Így szól Lotfi Begi szerint a 21. századi Kanni-bál

2022.07.01. - 12:00
Ha felhangzik a „Kanni-bál”, vele együtt a felhőtlen tánc és szórakozás elevenedik fel egyenesen a ’90-es évekből. Az Animal Cannibals a Fonogram-, MTV Music Awards- és Petőfi-díjas Rádió 1 DJ-t, Lotfi Begit kérte fel, hogy porolja le a hatalmas slágert! Éppen a legjobbkor: a virágzó fesztiválszezon és a tobzódó szabadtéri partik kellős közepén!
Így szól Lotfi Begi szerint a 21. századi Kanni-bál

1996-ban, az Animal Cannibals nem várt sikerű debütálását követően született meg a már platinaminősítést bezsebelő, ’Reggel, délben, este’ című második korong, benne az egyik legszórakoztatóbb bulihimnusszal, a „Kanni-bállal”.

A duó egyik tagja, Ricsipí így gondolt vissza az akkori évekre:
„Egyetlen célja volt a dalnak, akárcsak a teljes lemeznek: hogy a közönség velünk együtt kántálja a szövegeinket. Emlékszem, teljesen elengedtük magunkat, és nem tudott beleszólni az akkor uralkodó kereskedelmi elvárás sem.”

Kétség sincs afelől, hogy elérték céljukat a fiúk és maradandót alkottak, hiszen 26 év elteltével is tömegek mozdulnak meg a zseniális szerzemény hallatán – aminek a feldolgozások szakértője, a Rádió ‘ DJ-je, egyben hazánk egyik legsikeresebb jelenkori DJ/producere, Lotfi Begi adott új, elektronikus tuningot.

Az újdonság új klippel együtt érkezik, amiben bemutatja az őrült páros, hogy a boogie-kedv cseppet sem hagyott alább!