A latin pop egyik legnagyobb ikonja, Jennifer Lopez 1969-ben, július 25-én született New York Bronx városrészében. Az énekesnő, színésznő, táncos, divattervező, producer és divatikon Puerto Ricó-i gyökerekkel rendelkezik – szülei, David Lopez és Guadalupe Rodríguez is Puerto Ricóban születtek. Édesapja számítástechnikai szakemberként dolgozott, édesanyja pedig amellett, hogy a családról gondoskodott, iskolában vállalt munkát, valamint egy háztartási edényeket gyártó cég termékeit értékesített.
Jennifer már ötéves korában ének- és táncórákra járt. Katolikus iskolákban tanult, majd a bronxi Preston High School leánygimnáziumban érettségizett.
Kevesen tudják róla, hogy diákévei alatt rendkívül aktív sportoló volt: softballozott, tornázott és atlétikai versenyeken is indult. A középiskola befejezése után beiratkozott a Baruch College-ba, ám egyetlen szemeszter után otthagyta. Rövid ideig New Yorkban, ügyvédi irodában dolgozott titkárnőként, esténként pedig továbbra is kitartóan táncórákra járt. Később manhattani klubokba lépett fel, ezzel kereste a kenyerét.
JLo azonban ezzel nem elégedett meg: szereplőválogatásokra kezdett járni, míg egyszer éppen a tánctudására figyeltek fel a filmesek, így – Fly Girls tánccsoport tagjaként – megkapta az egyik mellékszerepet az In Living Color című amerikai vígjátéksorozatban, 1991-ben.
Bár láthattuk MC Hammer U can’t touch this című, 1987-es videoklipjében táncolni, az igazi áttörést Janet Jackson egyik videoklipje hozta meg, amikor szerepet kapott az 1993-as That’s the Way Love Goesban, majd az ezt követő világkörüli turnén is táncolhatott Jackson mellett.
A világ azonban igazán két film után figyelt fel kivételes szépségére és tehetségére: az 1995-ös My Family (Az én családom) és az 1997-es Selena című produkciók meghozták számára az igazi áttörést. A Selena nemcsak a hírnevet hozta meg számára, hanem Golden Globe-jelölést is. A film főszerepért egymillió dollárt kapott, amivel ő lett az első latin-amerikai származású színésznő Hollywoodban, aki ilyen összegű gázsival büszkélkedhet.
A filmezés mellett Jennifer a zenéről és a táncról sem tett le: zenei karrierje 1998-ban kezdődött, amikor a Sony leszerződtette egy önálló album kiadására. Az énekesnőt olyan producerek vették szárnyuk alá, mint Rodney Jerkins vagy Cory Rooney. Az On the 6 címet viselő bemutatkozó lemeze óriási sikert aratott, Jennifer Lopezt pedig a 20. század végi latin pophullám egyik meghatározó előadójává emelte.
Az album olyan emlékezetes slágereket adott a világnak, mint az If You Had My Love, a Waiting for Tonight, a Let’s Get Loud, valamint a megrázó No Me Ames, amelyet későbbi férjével, Marc Anthonyval duettben adott elő. Az If You Had My Love vezette a Billboard Hot 100 kislemezlistát, az On the 6 pedig háromszoros platinalemez lett az Egyesült Államokban, és a minden idők egyik legsikeresebb latin albuma címet is elnyerte
A Waiting for Tonight a Billboard Hot 100 nyolcadik helyéig jutott, és Jennifer Lopez egyik legismertebb dalává vált. A hozzá készült videóklip 2000-ben elnyerte az MTV Video Music Awards legjobb dance videónak járó díját. A dal meghozta Lopez első Grammy-jelölését is a legjobb dance felvétel kategóriában.
Egy évvel később a Let’s Get Loud ugyanebben a kategóriában újabb Grammy-jelölést ért számára. 2026-ig Jennifer Lopez két Grammy-jelölést tudhat magáénak, ám díjat még nem nyert.
A többi, ahogy mondják, már történelem…
2001-ben Lopez történelmet írt: JLo című albuma és a Mindenütt nő című romantikus vígjáték egyszerre állt az amerikai albumlista, illetve a mozipénztárak élén. Egy évvel később a J to tha L-O! The Remixes lett a Billboard 200 történetének első remixalbuma, amely azonnal az első helyen debütált.
Karrierjének későbbi csúcspontjai közé tartozik a 2019-es Hustlers (A Wall Street pillangói), amely második Golden Globe-jelölését hozta el számára, valamint a Shakirával közös, 2020-as Super Bowl félidei show, amelyet minden idők egyik legemlékezetesebb fellépéseként tartanak számon.
2024-ben jelent meg kilencedik stúdióalbuma, a This Is Me… Now, valamint a hozzá kapcsolódó zenés film, a This Is Me… Now: A Love Story. Egy évvel később a Pókasszony csókja című film főszerepében volt látható, amivel újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a pályafutásában.
JLo ma már a világ egyik legismertebb pop- és filmsztárja, akinek szerelmi élete sem unalmas. Többször volt házas, randizott többek közt Sean Combs-szal is, 2002-ben ismerkedett meg Ben Affleckkel, majd eljegyezték egymást, de 2004-ben szakítottak. 2021-ben újra egymásra találtak, és 2022 júliusában összeházasodtak Las Vegasban, a spontán esküvőt pedig egy nagyobb ceremónia követett Georgiában. 2024-ben azonban Lopez egyre gyakrabban jelent meg egyedül a nyilvánosság előtt, ami után nyilvánvalóvá vált, hogy kapcsolatuk ismét zátonyra futott. Az énekesnő „összeférhetetlenségre” hivatkozva beadta a válókeresetet, amelyet 2025 februárjában véglegesítettek. Lopez előzőleg közel négy évig Alex Rodriguez egykori baseball – sztárjátékossal élt együtt, 2019-ben el is jegyezték egymást, ám az esküvőt a pandémia miatt elhalasztották, amikor ismét bejött a képbe BEn Affleck…
Jennifer Lopez ikergyerekei, Emme és Max apja Marc Anthony zenész. A két énekes 2004-ben házasodott össze, és hét év együttélés után, 2011-ben vált el, ám köztudott, a válásuk után is megőrizték a jó viszonyt, és Anthony a BEn Affleckkel való második szakítás után is támogatta a feleségét a nehéz helyzetben.
📷Rob Zangardi