Itt van Enrique Iglesias második utolsó kislemeze

2024.02.09. - 09:00

A többszörös platinalemezes és Grammy-díjas előadó, Enrique Iglesias „Final Vol 2“ című album kiadására készül, több mint két évvel az első rész megjelenése után. Ezzel egyben eleget tesz annak a szándékának is, hogy leáll az új albumok kiadásával. Az idén tavasszal megjelenő zenei gyűjtemény lesz a 11. és egyben az utolsó a diszkográfiájában. A napokban bemutatott “Fria” című kislemez az album második előfutára.

Itt van Enrique Iglesias második utolsó kislemeze

 

Minden idők legnagyobb latin énekeseként számontartott művész, a 2021-es projektje a nagysikerű FINAL VOL. 1-t folytatjatásaként dobja piacra az új korongot, amelyről elsőként az , “Así Es La Vida” című spanyol nyelvű dalt mutatta be a rajongóinak. Most pedig egy újabb kislemezzel örvendeztette meg a rajongóit, a szintén spanyol nyelvű “Fria”-val.

Enrique Iglesias eddigi karrierje során elképesztő rekordot ért el – 154 dal lett #1 a Billboard slágerlistáin. Ő az az előadó, aki a legtöbb listavezető dallal szerepel a Billboard Hot Latin Songs slágerlistán. A Billboard magazin ezért is őt nevezte meg a “a legnagyobb latin-amerikai előadónak”. Ősszel Enrique elindította The Trilogy Tour elnevezésű, koncertkörútját, amelynek keretében az Egyesült Államokban és Kanadában,25 koncertet adott, Ricky Martin és Pitbull társaságában. A latin zene három titánja 2024-ben újabb 18 koncerttel folytatja a közös turnét.