A párizsi viaszfigura múzeum kijavítja Dwayne Johnson szobrát, miután a Szamoái származású, amerikai színész “a válósághű ábrázolás hiányát” kifogásolta a viasszobránál, különös tekintettel annak bőrszínére – írja az AFP.
„Kértem a stábomat, hogy lépjen kapcsolatba a párizsi Grévin viaszfigurák múzeumával. Dolgozunk a viaszszobor egy új változatán, fontos részletekkel és módosításokkal – kezdve a bőrszínnel” – írta Johnson az Instagramon.
A múzeum is megerősítette, hogy egy új Dwayne Johnson, a Szikla szoborváltozat készül.
A Grévin múzeum főigazgatója elmondta, hogy a szobor megvilágításán is változtatnak. “A csapat egész éjjel dolgozik majd, hogy a figura megfeleljen a rajongók elvárásainak” – mondta.
Dwayne Johnson viaszfiguráját múlt héten állították ki, és azóta sok kritikát és gúnyos megjegyzést kapott. Az amerikai humorista, James Andre Jefferson Jr., például David Beckhamhez hasonlította Szikla mását.
A párizsi Grévin múzeumot évente 800 000 ember látogatja és több mint 250 híresség viaszfigurái vannak kiállítva. Legutóbb, 2018-ban Emmanuel Macron szobrával kapcsolatban is vita merült fel a hasonlóság hiánya miatt.
Egy viaszfigura elkészítése hat hónapot vesz igénybe, és 50 000-60 000 euróba kerül.
Fotó: Marc Piasecki/Getty Images