A színész a város utcáin bukkant fel új filmjének gótikus hangulatú főhőse, Ebenezer Scrooge-ként. Korhű öltözékben, vastag télikabátban, cilinderrel a fején lépett ki egy rögtönzött, műhóval borított üzletből, amelynek homlokzatán a Dickens-klasszikusból ismert „Scrooge & Marley” felirat díszelgett.
Depp teljesen a szerepében maradva tréfásan korholta az összegyűlt rajongókat. „Nincs semmi dolguk? Úgy látom, túl sok a szabadidejük. Mit keresnek itt?” – förmedt rá a közönségre, miközben a jelenlévők mobiltelefonjaikkal videózták, és „Boldog karácsonyt!” kiáltásokkal üdvözölték.
„Csak annyit mondhatok, hogy maguk mind nagyon-nagyon furcsa emberek. Badarság!” – vetette oda mogorván, majd Scrooge-ra jellemző komótos léptekkel visszasétált az épületbe.
A november 13-án mozikba kerülő Ebenezer az első olyan nagystúdiós hollywoodi produkció az elmúlt nyolc évben, amelyben Johnny Depp szerepet kapott. Az AP megjegyzi, hogy a színész, a Comic-Con hivatalos programján kívül szervezett utcai megjelenése is része annak a kreatívabb marketingstratégiának, amelyet az utóbbi években egyre több stúdió alkalmaz a rendezvényen.
A négynapos fesztiválra több mint 120 ezer látogatót várnak. A Comic-Cont 1970-ben rendezték meg először, amikor még csupán néhány száz sci-fi- és képregényrajongót vonzott. Az esemény díszvendége akkor a Marvel legendás alkotója, Jack Kirby volt.
A látogatók számának folyamatos növekedése miatt az elmúlt években a szervezők attól tartottak, hogy San Diego kiállítóterei és szállodái már nem tudják kiszolgálni a rendezvényt. Felmerült az is, hogy a Comic-Con Los Angelesbe vagy egy másik nagy amerikai városba költözhet.
A fesztivál megnyitóján azonban San Diego polgármestere, Todd Gloria bejelentette, hogy a Comic-Con legalább 2030-ig biztosan a kaliforniai városban marad. Mint fogalmazott, ez a döntés „a rajongók, az alkotók, a vállalkozások és mindazok közös elkötelezettségét tükrözi, akik a Comic-Cont a világ egyik legegyedibb rendezvényévé teszik”.
📷Daniel Knighton/Getty Images for Paramount Pictures