Jönnek az első döntők kajak-kenuban, kezdenek az öttusázók

2024.08.08. - 06:00

Csütörtökön már a döntőben áll rajthoz a magyar női kajak négyes a párizsi olimpián és a férfi négyesek középfutamait és döntőjét, valamint a férfi kenu kettesek 500 méteres középfutamait és fináléját is ezen a versenynapon rendezik. Elkezdődik az öttusa is négy magyarral a mezőnyben.

Jönnek az első döntők kajak-kenuban, kezdenek az öttusázók

A Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra összeállítású, júniusban Szegeden Európa-bajnok új magyar egység a keddi előfutamban másodikként végzett, így a középfutamos szereplést “megspórolva” jutott a fináléba, ahol – mint mindig – a dobogós eredmény lesz a célja, de ennek elérése nagyon nehéz feladat lesz. A Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor összeállítású férfi négyes szintén második volt kedden az előfutamban, ugyanakkor erre az egységre csütörtökön előbb középfutam vár, ahol ki lehet harcolni a döntőbe jutást. A fináléban a női négyeshez hasonlóan az éremszerzés lehet a cél, de a férfiaknak is komoly ellenfeleket kell legyőzniük ehhez.
Az Adolf Balázs, Hajdu Jonatán kenu kettes kedden negyedik lett az előfutamában, így a kora délutáni reményfutamban újra vízre kellett szállnia, itt viszont másodikként ért célba, s ezzel bejutott a középfutamba. Innen már a csütörtök kora délután sorra kerülő fináléba vezet az út, de ahogyan a kajak négyeseknek, úgy Adolféknak sem lesz könnyű dolguk. Délelőtt a Vaires-sur-Marne-i pályán a női kenu egyesek 200 méteres előfutamait is megrendezik, ezekben Kiss Ágnes, valamint Takács Kincső lesz érdekelt magyar részről.

A versenynap programja kora reggel, már 7.30-kor megkezdődik a női nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyével, ha a Szajna vízminősége ezt lehetővé teszi. Bár az első edzést nem tartották meg – a magyarok egyébként is medencében készülnek -, a szervezők kedden azt mondták, hogy várhatóan nem lesz akadálya a viadal megrendezésének. A mezőnyben egyetlen magyar indulóként Fábián Bettina próbál majd szerencsét.

A birkózásnak helyt adó Mars-mező Arénában a 87 kilogrammban vb-címvédő Losonczi Dávid lehet érdekelt, ha szerdán jól sikerül a bemutatkozása.

Megkezdik párizsi szereplésüket az öttusázók, a férfiak és a nők számára is a körvívást rendezik csütörtökön, így Bőhm Csabának és Szép Balázsnak, valamint Gulyás Michelle-nek és Guzi Blankának lehet majd szurkolni.
Szintén a csütörtöki versenynapon mutatkozik be az egyetlen magyar ritmikus gimnasztikázó párizsi olimpikon, a karikával vb-bronzérmes Pigniczki Fanni, aki az egyéni összetett selejtezőjében lesz érdekelt a Porte de la Chapelle Arénában.

A tekvondósok küzdelmeiben 68 kilogrammban a 21 esztendős, Eb-bronzérmes Józsa Levente lép szőnyegre, míg atlétikában a hétpróbázó Nemes Rita és Krizsán Xénia mellett a szerdán reményfutamba jutott Kozák Luca és Kerekes Gréta indul majd 100 méter gáton.

A női vízilabda-válogatott az Egyesült Államoktól kedden elszenvedett fájdalmas, egygólos vereség után a görögök ellen ugrik medencébe a helyosztó első körében, s ha győz, akkor szombaton az ötödik pozícióért játszhat majd.

Forrás: MTI

MTI/Kovács Tamás