A Billie Eilish – Hit Me Hard and Soft: The Tour (Live in 3D) címet viselő film a többszörös Grammy-díjas, 24 éves előadó és a 71 éves rendező első közös produkciója, aki olyan klasszikusokat jegyez, mint az Avatar és a Titanic.
A projekt főként a 2024–2025-ös világturné manchesteri állomásain készült felvételekre épül, és a koncertjeleneteket kulisszák mögötti pillanatokkal ötvözi. Billie Eilish elmondása szerint Cameron már egy kész koncepcióval kereste meg; a londoni premieren a közös munkát „valóra vált álomként” jellemezte.
A film nemcsak a színpadon mutatja be az előadót, hanem a koncertekre való felkészülés során, valamint személyesebb, a kreatív folyamathoz és a rajongókkal való kapcsolatához kötődő pillanatokban is. A koncertfelvételek 17 kamerával készültek, amelyek közül több a közönség soraiban helyeztek el, hogy még intenzívebben adja vissza az élő élmény hangulatát és a rajongók reakcióit.
Az alkotás Billie Eilish második koncertfilmje, és jól illeszkedik abba a trendbe, amelyben a vezető popelőadók turnéinak mozis feldolgozásai jelentős közönségsikert aratnak.
📷Getty Images, William Drumm