Ma hivatalosan is kitavaszodott

2024.03.20. - 07:00

Szerdán, március 20-án 4 óra 6 perckor elkezdődőtt a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a nap-éj egyenlőség. A hírhez kapcsolódóan a HungaroMet Zrt. a honlapján, felhívta a figyelmet arra is, hogy a tankönyvek ugyan március 21-ére datálják az eseményt, de ez eshet 20-ára és 21-ére is.

Ma hivatalosan is kitavaszodott

A nap-éj egyenlőség dátuma azért “csúszkál”, mert egy földi év nem pontosan egész számú többszöröse a földi napnak, egészen pontosan 365 nap, 5 óra, 48 perc, 46 másodperc. Ez az oka annak, hogy be kellett vezetni a szökőnapot, ugyanis az eltérés négy év alatt már majdnem 24 órát tesz ki – ismertették.
A Föld pályaparaméterei – excentricitása, a tavaszpont helye, a forgástengely precessziója – sem állandók, ezek azonban csak nagyon kis eltéréseket okoznak, a tavaszi nap-éj egyenlőség időpontja a Gergely-naptár 400 éves periódusa alatt is csak egy-két órát változik.

A nap-éj egyenlőség idején – az elnevezés ellenére – nem egyenlő hosszúságú a nappal és az éjszaka – áll a HungaroMet Zrt. honlapján.
Ennek egyik oka, hogy a légköri refrakció (fénytörés) miatt az égitestek a valódi elhelyezkedésüknél egy kicsivel magasabban látszanak a horizont felett. Ez azt jelenti, hogy a Nap néhány perccel előbb jelenik meg a horizonton napkeltekor, mint valójában. Ugyanígy, napnyugtakor ennyivel később nyugszik látszólag. Ez a jelenség néhány perccel növeli a nappalok hosszát.A másik ok pedig az, hogy a nap-éj egyenlőség napján a Nap geometriai középpontja az, ami 12 óráig tartózkodik a horizont felett, de a Napnak kiterjedése van: vagyis már akkor is látszik, amikor a középpontja még nem, illetve még akkor is sugároz, amikor a középpontjánál már lenyugodott.
Emiatt ilyenkor, sőt pontosan soha nincs nap-éj egyenlőség, de március 16-án majdnem egyenlő a nappal és az éjszaka hossza. Emiatt nap-éj egyenlőségkor nincs nap-éj egyenlőség, sőt emiatt pontosan soha nincs nap-éj egyenlőség.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay