A brit zenész 2016-ban robbant be a világ slágerlistáira „Human” című dalával, amely az első single volt azonos című a bemutatkozó albumáról. A „Human” nyolc országban lett platinalemez és negyvennyolcban listavezető.
Rory Charles Graham, vagy ahogyan a zenevilág ma ismeri Rag’n’Bone Man, 15 éves rapperként kezdte a zenei karrierjét, szülővárosában, a kelet-essexi Uckfieldben. 19 évesen apja biztatására már a helyi blues klubokban is énekelt. A rap és blues iránti rajongását később egyesíthette, amikor csatlakozott a The Rum Committee nevű hip-hop bandához.
Rory hangjába a zenerajongók hamar beleszerettek. Zenéje mellett külseje, ami távol állt minden sztereotípiától, amit a sztárzenészeknél megszoktak, még különlegesebbé és megjegyezhetőbbé tette a figuráját.
A „Human”- hoz hasonlóan Rag’n’Bone Man „Skin” és a Calvin Harrissel közös, 2019-es „Giant” is sláger lett. Néhány éve pedig P!nkkel készítették el a szintén nagysikerű “Anywhere Away From Here” című dalt.
Legutóbbi stúdióalbuma, „What Do You Believe In?” tavaly ősszel jelent meg. Legújabb korongja bemutatja Rag’n’Bone Man fejlődését előadóként, ötvözi a soul elemeit a 2000-es évek hip-hop zenéjével – azzal a műfajjal, amely hatalmas hatást gyakorolt a zenéjére.
Több mint 9 milliárd streammel világszerte, Rag’n’Bone Man hangját és zenéjét az egész világon jól ismerik és szeretik. Az énekes legújabb, érzelmes zenei vallomásával, visszatért gyökereihez, miközben alkotóként új területeket fedez fel.
📷 Anthony Devlin/Getty Images