Már nem Märcz Tamás a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya

2022.07.18. - 15:00
A Magyar Vízilabda Szövetség, az MVSZ elnöksége hétfői ülésén úgy döntött, hogy a jövőben nem Märcz Tamás irányítja a férfiválogatottat. A szövetségi kapitány közös megegyezéssel távozik.
Már nem Märcz Tamás a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya

Az együttes hetedikként zárta a három héttel ezelőtt véget ért, hazai rendezésű világbajnokságot, és az elért helyezés mellett a teljesítményével, valamint a játékával is többször csalódást okozott. A torna után Märcz Tamás jelezte, hogy vállalja a felelősséget a történtekért.

Az MVSZ honlapjának hétfői beszámolója Vári Attila, a szervezet elnöke elmondta, hogy “a sportág kiemelkedően eredményes múltja és hungarikum-jellege következtében az elvárások is magasabbak, így ami más sportágakban elismerésre méltó, az a vízilabdában már magyarázkodásra adhat okot.”
A játékosként 2000-ben olimpiai bajnok, 48 éves szakember 2017-től vezette a válogatottat, amellyel tavaly, a tokiói olimpián bronzérmet szerzett. A csapat a 2017-es, budapesti rendezésű vb-n ezüstérmesként végzett, míg 2019-ben, Kvangdzsuban negyedik lett. Elmaradt a várakozásoktól a 2018-as barcelonai Európa-bajnokságon, amelyen nyolcadikként zárt, de azt követően két hónappal, Berlinben megnyerte a világkupát, valamint a 2020-as, ugyancsak budapesti kontinenstornán is élen végzett.

Az MVSZ elnöksége szerdai ülésén foglalkozik a férfiválogatott szövetségi kapitányi posztjának betöltésével.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Kovacs-Aniko