Már több mint 300 ezren voltak kíváncsiak Semmelweisre

2024.02.18. - 10:00

A bemutató óta eltelt 11 hétben 301 745 néző szavazott bizalmat az Oscar-díjra jelölt Koltai Lajos, az anyák megmentőjéről szóló filmjérének, a Semmelweisnek, melynek főbb szerepeiben Vecsei H. Miklós, Nagy Katica, Gálffi László, Kovács Tamás, Lengyel Ferenc, Szűcs Nelli, Elek Ferenc és Mészáros Blanka láthatók.

Már több mint 300 ezren voltak kíváncsiak Semmelweisre

Ezalatt a 11 hét alatt a Semmelweis végig a 10 legnézettebb film között szerepelt a hazai toplistán és még most is a negyedik helyet foglalja el.

A filmet övező sikerről Koltai Lajos rendező így nyilatkozott:
„Ez a nézőszám ebben a pillanatban a hihetetlen kategóriájába tartozik, de nagyon nagy öröm, hogy elérhettük. Hálás vagyok a csapatnak, akik velem voltak a film elkészítésében. Felemelő érzés, hogy naponta találkozom emberekkel, akik látták, szeretik, és köszönetet mondanak érte.”