Rio de Janeiro polgármestere, Eduardo Paes, enyhítette a többek közt az élőzenei előadásokra vonatkozó új korlátozásokat a város strandjain, miután azok számos lakos tiltakozását váltották ki – számolt be róla az Associated Press.
Paes korábban, ebben a hónapban vezette be az új intézkedéseket, illetve szigorította a már meglévőket, azzal az indokkal, hogy védeni kell a közbiztonságot és a környezetet, valamint elő kell segíteni a harmonikus együttélést a turisták és a többmilliós város lakói között.
Az intézkedések – amelyek az eredeti tervek szerint most vasárnaptól léptek volna életbe – megtiltották – illetve hivatalos engedélyhez közölték volna az étel- és italárusítást, a székbérlést, a hangszórók használatát és az élőzenét a strandokon.
A rendelkezés kritikusai arra figyelmeztettek, hogy az sok zenész és helyi árus megélhetését veszélyezteti.
A városi önkormányzat végül visszavont néhány rendeleti pontot, többek közt az élőzenei előadásokra vonatkozó szigorú szabályokat, valamint a pavilonokban az üveges italok árusításának tilalmát.
„A zene visszatér a strandokra” – jelentette ki Julio Trindade, aki DJ-ként dolgozik tengerparti bárokban, és aktívan fellépett a korlátozások ellen. „Rio strandjai világszerte ismertek, és megérdemlik, hogy szóljon a zene” – tette hozzá.
Néhány korlátozás azonban továbbra is érvényben marad, például a hangszórók használata valamint az engedély nélküli étel- és italárusítás a tilalma – közölte a polgármesteri hivatal.
„A város továbbra is éberen figyeli a strandokat, hogy biztosítsa a közrend fenntartását, és hogy tiszteletben tartsák a közterületeket” – jelentette ki Breno Carnevale, Rio közrendvédelmi titkára.
Paes hozzátette, hogy az élőzenei korlátozásokra azért volt szükség, mert egyes bárok túl hangosak voltak, sőt este tíz után is folytatták a zenélést.
„Aki nem tartja be a szabályokat, azt 1000 reálos (nagyjából 63.000 forint- a szerk.) bírsággal sújtjuk az első alkalommal, a másodiknál 2000 reálra emelkedik a büntetés. Harmadik esetben elvesszük az engedélyét, és új tulajdonost jelölünk ki a bár élére” – mondta a polgármester.
Az utcai árusokat tömörítő szövetség, amely kedden tiltakozott a városháza előtt, később közölte, hogy találkozott a városi tanács elnökével, Carlos Caiadóval.
„Fontos előrelépést értünk el: egy munkacsoport létrehozását, amelyben az utcai árusok képviselői is részt vesznek, és amely a biztonságról, egészségügyi szabályokról, valamint – ami a legfontosabb – a tevékenységünk legalizálásáról fog tárgyalni” – közölte a szövetség.
📷Getty Images