Ma hajnalban beköszöntött a csillagászati ősz, amit az őszi napéjegyenlőséghez kötnek – ez lehet szeptember 21, 22 vagy 23 is, attól függően, mikor áll a Nap éppen 90 fok magasan van az Egyenlítő felett, vagyis mikor, melyik napon egyforma hosszúságú a nappal és az éjszaka. Sajnos az ezt következő időszakban, a csillagászati ősz végéig, december 22-ig rövidülnek a nappalok.
Bár az őszt gyakran az elmúlással azonosítják, ez az évszak az újrakzedésről is szól. Hagyományosan a legtöbb országban ősszel nyitnak az iskolák, indul a tanítás. Ősz a termények betakarításának, a szőlő szüretelésének ideje is.
Igaz, az ősz fő, hagyományokon alapuló ünnepei többnyire az elmúláshoz, halálhoz kapcsolódnak, ám az emberek az évszázadok során igyekeztek ebbe is egy kis vidámságot, ünnepi hangulatot csempészni. Ilyen az angolszász országokban nagy hagyományokkal rendelkező – de újabban más kultúrákban is egyre népszerűbb – Halloween, melyet október 31-én este tartanak. Másnap, november 1-jén Mindenszentek, a következő napon, november 2-án Halottak napját tartanak több országban .
Ősszel több újkeletű nemzetközi napot is ünnepelünk például tegnap, szeptember 22-én, az Európai autómentes napot, novemberben, a hónap utolsó péntekén jön a Ne vásárolj semmit! nap, mely a fogyasztói társadalom ellentmondásaira akarja felhívni a figyelmet egy nappal a Hálaadás Amerikában megült ünnepe után.
📷Pixabay