Megérkezett The Weeknd és Madonna közös klipje

2024.02.28. - 09:00

Június elején debütált  az HBO sorozata, a The Idol,  “Popular” című betétdala, amelynek elkészítéséhez The Weeknd Madonnát és a rapper Playboi Cartit kérte fel partnernek. Most pedig elkészült a dalhoz a hivatalos klip is, ami máris hatalmas népszerűségre tett szert a videómegosztó oldalakon.

Megérkezett The Weeknd és Madonna közös klipje

A The Idol című sorozat soundtrackjének részeként piacra dobott szám az amerikai Billboard Hot 100 43. helyen debütált, a hivatalos brit slágerlistán is a 21. helyre került, és végül a 10. helyig jutott.

“Mindig is szerettem volna együtt dolgozni Madonnával és producerként jegyezni egy albumát… vagyis természetesen társproducerként dolgozni rajta” – mondta a kanadai zenész-dalszerző. “Ő egy remek víziókkal bíró, rendkívül kreatív személy, én pedig csak része szeretnék lenni a világának, és létrehozni egy klasszikus Madonna albumot. Mindig is ez volt az álmom, és remélem, hogy a “Popular” csak a kezdet ” – mondta a “Popular” tavalyi megjelenésekor Abel „The Weeknd” Tesfaye.