A Maroon 5 még április végén osztotta meg a hírt a közösségi médiába, hogy közös projekten dolgoznak, LISA-val. Ma pedig a dal “Priceless” című dal tény. A felvételhez klip is készült, amelyet a korábban Tate McRae-vel és Tylaval is dolgozó, Aerin Moreno rendezett. A videót Los Angelesben forgatták és a Mr és Mrs. Smith című film ihlette.
Néhány héttel korábban Adam Levine a Jimmy Fallon Show-ban elárulta, hogy a Maroon 5 új albumon dolgozik – ez lesz az első lemezük 2021 óta. A korong, amely a „Jordi” címet kapta, idén nyáron jelenik meg és hangzásvilágában a Maroon 5 korai éveit idézi.
LISA február végén adta ki első szólóalbumát „Alter Ego” címmel. Az album a Billboard 200-as listáján a 7. helyen debütált, és rendkívül pozitív fogadtatásban részesült a rajongók részéről.
📷Kevin Mazur/Getty Images