Megnyílt a Bécsi Jégálom

2026.02.04. - 14:00
A Wiener Eistraum, vagyis a Bécsi Jégálom 1996 óta a bécsi rendezvénynaptár állandó szereplője és Európa legnagyobb mobil jégpályái közé tartozik.
Megnyílt a Bécsi Jégálom

A Bécsi Jégálom idén is több mint 46 napon át várja a látogatókat a Rathausplatzon kialakított látványos jégvilág, hogy a téli hónapokat aktív kikapcsolódással töltse meg.

A több mint tízezer négyzetméter nagyságú Bécsi Jégálom hét nagy korcsolyapályával – ezek közül hat egymással összekötött –, köztük egy emeletes pályával idén is olyan korcsolyázási lehetőséget kínál, amely méretében és kialakításában világszerte egyedülálló. Két csúszás között gasztronómiai élmények is színesítik a programot, valamint ingyenesen használható gyakorlópálya is rendelkezésre áll azok számára, akik még csak ismerkednek a sporttal. Sisakokat, védőfelszereléseket díjmentesen biztosítanak, korcsolyát pedig a látogatók a helyszínen is bérelhetnek, sőt, az élezés ingyenesen is elérhető, hogy valóban semmi ne álljon az aktív kikapcsolódás útjába.

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat. Akik intimebb környezetre vágynak, privát faházat és hozzá tartozó pályát is bérelhetnek, akár magán-, akár céges rendezvények lebonyolítására.

A Bécsi Jégálom fontos célja, hogy alacsony küszöbű mozgáslehetőséget biztosítson minden korosztály számára. Ennek jegyében minden bécsi óvoda, iskola és napközis csoport ingyenesen látogathatja a jégpályát tanítási napokon 10 és 16 óra között, szervezett iskolai program keretében. Évente mintegy 45 000 gyermek vesz részt a szabadtéri korcsolyázásban, a hagyományos tantermi tornaórák alternatívájaként.

A Bécsi Jégálom 2026. március 8-ig minden nap 10 és 22 óra között várja a látogatókat és a sportolni vágyókat.

Forrás: City of Vienna

📷© Stadt Wien