Megszüntették az Ed Sheeran ellen indított plágium-pert

2023.09.28. - 08:00

Ed Sheerant azzal vádolták, hogy több elemet is átvett Marvin Gay 1973-as „Let’s Get It On” című slágeréből  a “Thinking Out Loud” című felvételéhez. Az énekes-dalszerzőt Marvin Gay dalának társszerzője, Ed Townsend örökösei perelték be plagizálásért, majd miután elsőfokon a bíróság felmentette Sheerant, újabb pert indítottak – a napokban azonban visszavonták a keresetet.

Megszüntették az Ed Sheeran ellen indított plágium-pert

Az ügyiratok szerint Ed Townsend örökösei visszavonják a fellebbezést az elsőfokú bíróság ítéletével eszemben és nem folytatják a pereskedést

Sheeran ügyvédje azt mondta, hogy az örökösök “felismerték, hogy a fellebbezés az ítélet megerősítésével zárulna, de ez azt is jelentené, hogy a jogi költségek őket terhelik majd, ezért bölcsen úgy döntöttek, hogy visszavonulnak.”

Ed Townsend örökösei 2017-ben perelték be Sheerant, a Warner Music-ot és a Sony Music-ot azt  állítval, hogy Ed Sheeran “Thinking Out Loud” című slágere, lMarvin Gaye  “Let’s Get It On” című dalát másolja, dallamában, hangzásában és ritmusában is. A brit pop sztár a per során határozottan tagadta, hogy 2014-es felvételéhez bármilyen elemeket felhasznált volna az 1973-as klasszikusból, amely Grammy-díjat is nyert.

Idén májusban az első fokú bíróság úgy döntött, hogy a felperesek állításai nem bizonyíthatóak, és  Sheeran dala nem sérti Townsend szerzői jogait.

Ez volt Ed második szerzői jogi peres ügye. 2022 áprilisában, Londonban megnyerte  a “Shape Of You” című dal miatt ellene indított plágium pert.