A Rádió 1 DJ-jének korábbi, „Tedd fel a kezed” és a „Dübörög a ház” újragondolt változata után ismét a kilencvenes évek nosztalgiáját ötvözi a mai fesztiválok sodró energiájával.
Az eredetileg 1997-ben megjelent, a Carpe Diem nevéhez fűződő sláger évtizedek óta a nyári bulik elmaradhatatlan kelléke. Viki nem pusztán átemelte az ikonikus dal elemeit, hanem egy nagyszínpados fesztiválhimnuszt formált belőle. A dinamikus felépítés, a lüktető basszusok és a fülbemászó vokálok pedig egy csapásra ismét közönségkedvenccé tették a klasszikust.
„A Splash-féle „Tedd fel a kezed” átdolgozása után ez volt számomra a következő lépcsőfok. Régen is nagyon szerettem ezt a számot, és nagy megtiszteltetés volt, amikor elkészíthettem belőle a saját verziómat. Nagyjából már egy éve pörgetem a szettjeimben, főleg a fesztiválszezonban, és elképesztő látni, mennyire szereti a közönség. Nagyon vártam már, hogy megjelenjen, mert a bulik után rengeteg megkeresést kaptam a kollégáktól és a hallgatóktól, hogy mikor lesz végre elérhető.” – mondta Metzker Viki.
A felvételhez készült videóklip látványvilága pedig szorosan kötődik az előadó életéhez: a kisfilmet Viki évek óta töretlen sikerrel futó, exkluzív és limitált férőhelyes saját hajós bulijainak egyikén forgatták, így a vizuális koncepció és az „Álomhajó” életérzése tökéletes harmóniába került.
📷Metzker Viki