Mimmo jelenléte Velencében igazi attrakcióvá vált: a barátságos delfin lenyűgözi a turistákat, ugyanakkor aggodalmat vált ki a szakértőkből, akik a város intenzív vízi forgalma miatt féltik az állat biztonságát.
Delfineket ritkán lehet látni Velence lagúnájában, amely az UNESCO Világörökség része. Két példányt ugyan megfigyeltek már 2021 márciusában, a COVID–19 korlátozások idején, amikor a hajóforgalom jelentősen visszaesett.
Mimmo feltehetően június végén úszott be a lagúnába. A delfin ügyesen kerüli el a vízibuszokat, taxikat és gondolákat a Szent Márk-medence forgalmas részén – közölte Luca Mizzan és tengerbiológus, a Velencei Természettudományi Múzeum igazgatója.
A különleges az esetben az, hogy Mimo akkor is a Szent Márk tér közelében marad, amikor már jóllakott, és nem zavarja sem a hajók zaja, sem a turisták tömege – mondta Mizzan az olasz közszolgálati televíziónak, a RAI-nak.
A szakértők szerint Mimmo élelem után kutatva kerülhetett a lagúnába. Azonban a tél közeledtével, amikor a halak általában eltűnnek a környékről, a lagúna veszíthet vonzerejéből, és ez visszaterelheti a delfint a nyílt tengerre – tette hozzá Mizzan, megjegyezve, hogy jelenleg nincs mód arra, hogy Mimót kényszerrel eltávolítsák a város vizeiből.
📷Getty Images