Mimmo, a több mint egy éve a velencei lagúnában élő delfin továbbra is rendszeresen felbukkan a város környékén közlekedő hajók közelében. Legutóbb közvetlenül egy vízibusz, vagyis vaporetto mellett úszva figyeltek fel rá – számolt be az AGI olasz hírügynökség.
A közzétett videófelvételen jól látható, amint Mimmo a haladó vízi jármű mellett úszik, felkeltve az utasok érdeklődését.
Mimmo palackorrú delfin ( latin nevén Tursiops truncatus), akit először 2025 júniusában láttak a velencei lagúnában. Azóta rendszeresen feltűnik a Szent Márk-medence környékén, és mára a helyiek, valamint a turisták számára is ismerős látvánnyá vált.
Az állat tartós jelenléte a hajóforgalomtól zsúfolt lagúnában ugyanakkor komoly veszélyeket rejt a számára. Mimmo testén és hátúszóján korábban sérüléseket is megfigyeltek, amelyek feltételezések szerint egy hajócsavarral való ütközés következtében keletkezhettek.
Különösen nagy kockázatot jelent számára a velencei vízi közlekedés intenzitása. A nagy sebességgel haladó hajók és az emberek közelsége megzavarhatja az állat természetes viselkedését, és újabb sérülések veszélyének teheti ki.
A szakemberek arra kérik a hajók és más vízi járművek kapitányait, hogy tartsanak biztonságos távolságot a delfintől, kerüljék a hirtelen manővereket, és tartsák be a sebességkorlátozásokat.
A turistáknak és a helyieknek azt tanácsolják, hogy ne próbálják megérinteni vagy etetni az állatot, és ne kövessék csónakokkal. A cél az, hogy Mimmo megőrizhesse természetes életvitelét, és ne szokjon hozzá túlságosan az emberek jelenlétéhez.
Mimmo felbukkanása a velencei lagúnában szokatlan jelenség, de önmagában nem jelenti azt, hogy az állat csapdába esett volna. A legmegfelelőbb megoldás, ha szabadon mozoghat természetes élőhelyén, miközben a lehető legkisebbre csökkentik az emberekkel és a vízi járművekkel való közvetlen érintkezésből eredő veszélyeket.
📷 Stefano Mazzola/Getty Images