A Lisa Frankenstein főszerepe kezdetben túl nagy falatnak tűnt Kathryn Newton számára, mindjárt két okból is. Megijedt attól, hogy napjaink egyik legeredetibb forgatókönyvírója jegyzi a történetet – Diablo Cody, aki 2008-ban Oscart nyert a Junóért -, és furcsának találta, hogy a férfi karakter egy életre keltett holttest, aki kissé oszlott állaga miatt tökéletlenül kommunikál. Hogy hogyan sikerült Kathrynnek “megoldania” a feladatot, már a hazai mozikban is látható.
„Amit Diablo ír, az maga költészet, Lisa karaktere pedig folyamatosan beszél, ezért meg kellett barátkoznom a gondolattal, hogy okosan végig kell dumálnom egy egész filmet – mondta Newton a The Hollywood Reporternek. – Ez hatalmas feladat, ezért tettem egy lépést hátra, hogy végiggondoljam, meg tudok-e birkózni egy ekkora elvárással. A másik probléma az volt, hogy milyen interakcióba tudok bocsátkozni a másik karakterrel, aki nem tud beszélni, mert 150 éve meghalt, de most feltámadt, és megmaradt neki az a fogyatékossága, hogy csak nyögni meg hadonászni tud. Szerencsére Cole Sprouse megoldotta, hogy a halott, akit játszik, ugyanolyan érzékletesen tudjon kommunikálni, mint bármelyik beszélő szereplő.” – mondja Kathryn Newton.
A Lisa Frankensteinben egy meg nem értett kamaszlány találkozik élete nagy szerelmével – mégpedig egy különös véletlen folytán egy életre kelt halott személyében. Nem csupán az a feladat, hogy szót értsenek egymással, de pótolniuk kell a fiatalember hiányzó testrészeit is, ami törvénybe ütköző cselekedet, mivel a végtagokat élő egyedektől kell beszerezni.
A film megjelenését a műfaj korábbi darabjaihoz hasonlóan egy 8 bites, ingyenesen letölthető videójáték is támogatja, amelyben a játékos átélheti a film hőseinek megpróbáltatásait: testrészeket kell gyűjteniük, miközben elkerülendők az őket üldöző rendőrök.
Az akár kávézás közben is végezhető ámokfutás itt tölthető le: https://www.lisafrankensteingame.com
Kathryn Newton egyébként nemsokára egy másik horrorfilmben is látható. Az Abigailben egy csapat pályakezdő bűnöző váltságdíj reményében foglyul ejt egy tizenéves balerinát, akiről sajnálatosan kiderül, hogy ezeréves vámpír. A hamvas Abigail a rövid expozé után azonnal magához tudja ragadni a kezdeményezést. Newton az egyik balszerencsés túszejtőt játssza.
Fotó: Michele K. Short / © 2023 FOCUS FEATURES LLC