Nyílik a 21. MikulásGyár

2025.12.01. - 10:00
December 1-én 10.00 órakor a Nagyszeben tériközponti területén a Joulupukki megnyitja az idei MikulásGyárat.
Nyílik a 21. MikulásGyár

A Jollopukki megnyitója előtt Iványi Gábor, az Oltalom Karitatív Egyesület vezetője és Zsolnai Endre, a MikulásGyár főszervezője is beszédet mond az ünnepségen. Majd a Joulupukki a MikulásGyárból indul országos turnéjára, hogy találkozzon a gyermekekkel – többek között – Gyálon, Tarnaörsön, Gyulán, Velencén, Nemespátrón, Hajdúszoboszlón, Szarvason, Gyulán, Méhkeréken, Kisvárdán, valamint Hévízen, Dunaújvárosban és Visegrádon.

A tavalyi évben a MikulásGyár 99 ezer kilónyi minőségi természetbeni adományt osztott szét a szegény gyermekek, nagycsaládok között, ez 49 település kb. 8.700 gyermekét jelenti. 1.450 önkéntes 4.900 órányi munkát adott a közösbe.

Idén cél a 120.000 kilónyi adomány, mely mennyiséget a Marczibányi téri Sportcentrumban és a BudaPart téren felállított vadonatúj gyűjtőpontjok, illetve a már évek óta sikeresen működő Örkény Színházbeli gyűjtőpont bevetésével elérhető. Nem maradnak el a szórakoztató programok, a gyermekfoglalkoztatók a Somló Tamásról elnevezett színpadon kb. 90 ingyenes zenei és színházi program lesz, köztük újdonságok is.

Forrás: NKT/Mikulásgyár Alapítvány