Ők lépnek fel a foci VB csoportsorsolásán

2025.12.04. - 08:00
A sport- ceremónia házigazdái Heidi Klum modell, Kevin Hart komikus és Danny Ramirez színész lesznek. Andrea Bocelli, Nicole Scherzinger és Robbie Williams pedig zenei produkciókkal lépnek fel az eseményen, amelyet pénteken rendeznek Washingtonban.
Ők lépnek fel a foci VB csoportsorsolásán

A sorsolást a washingtoni Kennedy Centerben rendezik, ahol jelen lesz az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump is. jelentette a DPA hírügynökség.  Az eseményre meghívták a Village People együttest is, akik a YMCA című dalt adják elő.

„Nehéz elhinnem, hogy húsz évvel a hazámban (Németországban – a szerk.) tartott ceremónia után ismét én lehetek az egyik házigazda. A világbajnokság úgy hozza össze az embereket, mint semmi más, és örülök, hogy ismét részt vehetek benne. Ezúttal a színtér még nagyobb, hiszen három ország a házigazda, és 48 csapat játszik majd a tornán” – mondta Klum.

Ramirez, aki mexikói gyökerekkel rendelkezik, hozzátette: „A futballon nőttem fel, és számomra valóra vált álom, hogy akár egy kis része lehetek a világbajnokságnak. Még különlegesebbé teszi, hogy a tornát az Egyesült Államokban – ahol születtem- , és Mexikóban – ahonnan a családom egy része származik-, rendezik. Nagyon boldog vagyok, és izgatottan várom a ceremóniát.”

Jelenleg 48-ból 42 válogatott ismert a világbajnoki döntő mezőnyéből: Ausztrália, Irán, Japán, Jordánia, Katar, Szaúd-Arábia, Dél-Korea, Üzbegisztán (Ázsia), Algéria, Zöld-foki-szigetek, Egyiptom, Ghána, Elefántcsontpart, Marokkó, Szenegál, Dél-afrikai Köztársaság, Tunézia (Afrika), Kanada, Curaçao, Haiti, Mexikó, Panama, USA (CONCACAF), Argentína, Brazília, Kolumbia, Ecuador, Paraguay, Uruguay (CONMEBOL), Új-Zéland (Óceánia), Ausztria, Belgium, Horvátország, Anglia, Franciaország, Németország, Hollandia, Norvégia, Portugália, Skócia, Spanyolország és Svájc (Európa).

A válogatottakat 12 csoportba sorsolják majd, amelyekből az első két helyezett biztos továbbjutó lesz. Emellett a nyolc legjobb harmadik is bejut az egyenes kieséses szakaszba. A torna június 11-én kezdődik és július 19-én ér véget.

📷 Dursun Aydemir/Anadolu/Getty Images