Oscar-díjas sztárból lesz akcióhős

2024.05.27. - 10:00

Miután az Oscar-jelölt Dev Patel nagy sikerrel mutatkozott be akcióhősként A Majomemberben, nincs okunk kételkedni abban, hogy az Oscar-díjas Ke Huy Quan is megállja a helyét (Minden, mindenhol, mindenkor) a With Love című akciófilmben. A Vietnámban született kínai származású színésznek ez lesz az első főszerepe, pedig már 40 éve van a pályán.

Oscar-díjas sztárból lesz akcióhős

Az akció azonban nem idegen Ke Huy Quantól, mivel ő volt a címszereplő kis barátja az Indiana Jones és a végzet templomában, és a szintén legendás Kincsvadászokból is emlékezhetünk rá. Aztán filmszakos diplomát szerzett, és mivel nem kapott jó szerepajánlatokat, kaszkadőrkoordinátor lett, mígnem rátalált a nagy lehetőség a Minden, mindenhol, mindenkorral.

A With Love-ról egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy akciófilm, de az alkotók személye alapján jól be lehet lőni, mire számíthat a közönség. A filmet a 87North gyártja, amelynek alapító tulajdonosai, David Leitch és Kelly McCormick jegyzik a mozikban éppen futó A kaszkadőrt, és az ő hírnevüket öregbíti többek között a John Wick-széria, az Atomszőke és a Deadpool 2. is. A With Love rendezője pedig a 87North régi munkatársa, Jonathan Eusebio, aki Leitch-hez hasonlóan kaszkadőrből lett second unit rendező (igen, többek között a John Wick-filmekben), hogy most már ő feleljen az egész filmért.

A With Love hazai bemutatója 2025. február 6-án lesz.

Fotó: Emma McIntyre/Getty Images