Péntektől indul a Rádió 1 TOP 500

2023.01.26. - 12:58

A Rádió 1 bemutatja Magyarország 500 legkedveltebb dalát! Több ezer közönségszavazat alapján állt össze az a sokszínű és monumentális slágerlista, amelyet péntek délelőtt 10-től vasárnap este 8-ig követhetnek majd a hallgatók.

Péntektől indul a Rádió 1 TOP 500

Péntek délelőtt 10 órakor Balázsék elindítják a Rádió 1 monumentális slágerlistáját, a TOP 500-at, amelyben a rádióhallgatók szavazták meg, melyek a kedvenc dalaik az elmúlt évtizedekből. Több héten át, több ezer szavazat érkezett be SMS-ben, telefonon, e-mailen és a weboldalon keresztül. Ezekből állt össze végül Magyarország legváltozatosabb ötszázas listája, amely ezen a hétvégén hallható a Rádió 1-en.

– Péntek tíztől vasárnap este nyolcig lejátsszuk a hallgatók ötszáz kedvenc dalát. Hogy melyik dal lett a hazai közönség kedvence, vasárnap este kiderül – mondta el Bazsa Péter, a Rádió 1 zenei igazgatója. – A kínálat nagyon színes, olyan előadók is megszólalnak majd, amelyeket még soha ezelőtt nem játszottunk, és olyan dalok is felbukkannak, amelyeket már régóta egyetlen rádióban sem lehet hallani.

Igazi szélsőségekre, nagy meglepetésekre is számíthatnak a hallgatók péntek délelőtt 10-től, a zenei változatosság pedig garantált. Ezen a hétvégén nem lesz ismétlés, vasárnap este pedig kiderül, melyik dalra szavaztak a legtöbben, ki a hazai közönség abszolút kedvence.

Hallgassa FM-en, weben a radio1.hu weboldalon vagy a Rádió 1 hivatalos mobilapplikációján keresztül!